A császármetszés újabb átka

Az indokolatlan császármetszéssel született gyermekeknek sokkal nagyobb eséllyel lesznek légzési problémáik, mint a természetes körülmények között világra jött társaiknak - derül ki egy dán kutatás eredményeiből, amelynek során csaknem 34 ezer gyermeket vizsgáltak meg.

Csaknem négyszer olyan gyakran alakulnak ki légzési nehézségek azoknál a gyermekeknél, akiket annak ellenére hoz világra az édesanyja császármetszéssel a terhesség egy korábbi szakaszában, hogy ezt egészségügyi indokok nem támasztják alá.

Még a szükségszerűen császármetszéssel született gyermekeknek is kevesebb esélyük van a légzési zavarok kialakulására, mint azoknak, akik nem a számukra megfelelő módon jöttek világra.

A gyermekek ugyanis nem esnek át azokon a hormonális változásokon és pszichológiailag fontos folyamatokon, amelyek segítenék a tüdejük kifejlődését.

A betegségre való hajlam nagyobb lesz, ha a terhesség egy korábbi szakaszában végzik el a beavatkozást. A veszély majdnem négyszeres a normálisan született gyermekekhez képest azoknál, akik a terhesség 37. hetében jönnek világra, míg háromszoros azoknál, akik a 38. és kétszeres azoknál, akik a 38. héten születnek.

Jelentősen csökken a légzési rendellenességek kialakulásának esélye azoknál a gyermekeknél, akiknél a beavatkozást a terhesség 39. hete után végzik el.

Mégis egyre többen választják

Világszerte egyre nagyobb számban végeznek császármetszéseket, holott sokak szerint ezek egy részét semmi nem indokolja. Nagy-Britanniában például csaknem minden negyedik gyermeket már műtéti beavatkozással segítik világra az orvosok.

A szám messze meghaladja az Egészségügyi Világszervezet által ajánlott mennyisége, a WHO szerint ugyanis legfeljebb a szülések 10-15 százalékában lehet indokolt a császármetszés.

A szigetországban ráadásul választható a szülésnek ez a módja, a császármetszések majdnem felét pedig éppen azért végzik el, mert az anya ezt kéri, annak ellenére, hogy már számos vizsgálat mutatott rá a művi szülés veszélyeire.

Az adatok szerint sokkal nagyobb arányban szorulnak rá valamilyen sürgősségi beavatkozásra, például vérátömlesztésre a császármetszéssel szülő nők, mint azok, akik természetes úton hozzák világra gyermeküket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet felől tovább csökken a felhőzet, így általában derült, napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!