A ciánkék szín rejtelmes hatása az alvásra

A ciánkék szín a zöld és a kék között helyezkedik el. Biológusok szerint sokkal erőteljesebb hatást gyakorol ránk - elsősorban az alvásunkra -, mint azt eddig feltételezték, méghozzá akkor is, ha szabad szemmel nem is érzékeljük a jelenlétét.

Azt a tudósok már korábban kiderítették, hogy a ciánkék fény akadályozza az alvásban meghatározó szerepet játszó hormon, a melatonin képződését. Mivel a gyártók a használati statisztikák alapján feltételezik, hogy a tulajdonosaik a készülékeket az ágyba is magukkal hurcolják, a korszerű okostelefonokon kékfényszűrő opció is van. A legfrissebb kutatásokból az derült ki, hogy a ciánkék sokkal árnyaltabb befolyással van ránk az eddig feltételezetteknél, s különféle módon és intenzitással válthat ki hatásokat.

kékfény
A ciánkék intenzitása jelentősen befolyásolja az alvásunkat

A Manchesteri és a Bázeli Egyetem kutatói kiderítették - számolt be róla a BBC -, hogy az intenzívebb ciánszín jobban ébren tartja az embereket, de ha redukáljuk a ciánszínű fényt, akkor azzal elősegítjük az alvást. Ez a hatás akkor is megjelenik, ha a színváltozás nem érzékelhető emberi szemmel. A kutatók erre alapozva olyan számítógép- és telefon képernyőket akarnak előállítani, amelyek növelhetik vagy csökkenthetik a ciánkék színek intenzitását.

Éjszakai üzemmód

Az éjszakai üzemmód beállítása a telefonokon és laptopokon csökkenti a kék fény kibocsátását, hogy ezzel mérsékeljék az alváskárosodást. Azonban az említett két egyetem biológusai által a Sleep című folyóiratban közölt tanulmány bemutatja, hogy a ciánkék finom eszközként is használható az éberség fenntartásában vagy az álmosság elősegítésében. Amikor az emberek többé vagy kevésbé erős ciánkék fénynek voltak kitéve, a kutatók képesek voltak mérni a melatonin alvási hormon szintjének változásait az emberek nyálában.

Rob Lucas professzor szerint nem volt szükség rá, hogy valaki lássa a színek közötti különbséget, mivel a testük még akkor is reagált a változásra, ha szabad szemmel követhetetlen mértékben változtatták meg a fény árnyalatát. Ez hatással volt az olyan többi színre is, amelyet a ciánkék segítségével kevertek ki. Vannak például olyan zöld árnyalatok, amelyek tartalmazhatnak ciánt is. De ezek az árnyalatok más színkombinációk használatával is előállíthatók.

Színválasztás

A kutatók szerint a különféle színváltozatokhoz a számítógépes képernyőkön is használhatók a ciánkékkel kikevert árnyalatok, amelyek arra is használhatók, hogy az embereket ébren tartsák. Például az éjszaka dolgozók olyan monitorok előtt ülhetnek, amelyek ciánkék árnyalatokat sugároznak nekik, amivel elősegítik, hogy megőrizzék az éberségüket . De létezhet egy ezzel ellentétes másik verzió is, amely ugyanolyan színeket mutat, de ciánkék nélkül. Ezt akkor lehetne használni, ha a cél az alvás zavarának csökkentése lenne. Például egy másnapi határidős munka befejezése után gyorsan el kellene aludni az elegendő pihenés érdekében. Akkor az altató színkód aktiválásával ez könnyebben elérhető.

Alvászavarról beszélünk, ha valaki rendszeresen nehezen alszik el, az éjszaka közepén felébred, és nem tud visszaaludni, vagy kora hajnalban ébred, és ettől egész nap fáradt. A felnőttek negyede alszik rosszul időnként, és 10 százalékuk súlyosan inszomniás. Részletek!

A Lucas professzor és Annette Allen vezette kutatócsoport azt állítja, hogy a számítógépes képernyőkön, televíziókon és okostelefonokon is futhatnának olyan alkalmazások, amelyek erre a felfedezésre támaszkodnak. Például a professzor szerint jelentős segítséget nyújthatnak azoknak a tinédzsereknek, akik éjjel-nappal mobiltelefonokat használnak. De a felfedezésnek jelentős szerepe lehet a közlekedésben is, hiszen egyre gyakrabban számítógépképernyők helyettesítik a klasszikus műszereket, s így az ébren tartó fény sugárzása javíthatja a közlekedés biztonságát, mert segít megelőzni az elalvásos baleseteket. De akár az álmatlanság kezelésének új módszerei is kinőhetnek a mostani felfedezésből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!