30 milliárd kellene az egészségügyi dolgozóknak

A több évtizede pályán lévő egészségügyi szakdolgozók bérének rendezésére újabb tízmilliárdokat kellene elkülöníteni.

Harmincmilliárd forint kell egészségügyi szakdolgozók bérrendezésére, akik több évtizede végzik a munkájukat. Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke elmondta, ahogy tavaly is sikerült elérniük év közben a költségvetés módosítását, most is egyik kiemelt céljuk, hogy megtörténjen.

A kormány jövőre 10, négy év alatt, 2016 és 2019 között pedig összesen 67 százalékos béremelést hajt végre a mentőknél. Hogy ez hogyan valósul meg, arról bővebben az alábbi cikkünkben olvashatnak!

A kormányzat, felmérve a helyzetet elkezdte a több évtizedes lemaradást pótolni: így jött létre a szakdolgozók esetében a négylépcsős, az orvosok esetében pedig a kétlépcsős bérfejlesztés. Megemelik a mentősök fizetését, és a védőnőknél is készül a megoldás - jegyezte meg. Cser Ágnes közölte: az az elképzelésük, hogy ne csak az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezők, hanem a műszaki, informatikai és gazdasági szolgáltatást nyújtó dolgozók bérét is fejlesszék.

Harmincmilliárd forint elkülönítéséért harcol a szakszervezet
Harmincmilliárd forint elkülönítéséért harcol a szakszervezet

50 milliárdra lenne szükség

Az egészségügyi kormányzat szerint a szakdolgozókon kívül az orvosok, a gyógyszerészek és a gyógyítás többi szereplője esetében is szükség van változtatásra. Az intézmények jelezték, hogy már a minimálbér korrekciójából következő több mint nyolcmilliárd forintos terhet sem tudják önerőből előteremteni, de ennél jóval többre, körülbelül ötvenmilliárd forintra lenne szükség. Bővebben erről az alábbi cikkünkben írtunk!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!