3-5 éven belül lesz malária elleni oltás

Szakemberek szerint az eddigi legelőrehaladottabb fejlesztési stádiumban levő malária elleni oltás 3-5 éven belül el kell, hogy készüljön. A kísérletek harmadik fázisa májusban vette kezdetét.

A tiomerzál hisztériáról

Az RTS,S nevű vakcinával azt szeretnék elérni, hogy legalább 50 százalékban hatékony legyen a betegség súlyos formája ellen, hatását pedig legalább egy éven át őrizze meg. "Reméljük és hisszük, hogy 3-5 éven belül használható lesz a védőoltás" - nyilatkozta az AFP-nek Joe Cohen, a vakcina kifejlesztőinek egyike, a GlaxoSmithKline kutatója.

Legalább 16 000 gyereket fognak beoltani a hat hetestől a 17 hónapos korosztályig hét afrikai államban: Burkina Fasoban Gabonban, Ghánában, Kenyában, Malawin, Mozambikban és Tanzániában. "Ez egy felemelő pillanat a malária elleni küzdelemben és a több mint két évtizedes kutatómunkában, melybe beletartozik az Afrikában tíz éven át végzett kísérleti időszak is" - mondta Cohen.

A malária az egyik legsúlyosabb halálos fertőző betegség a világon. Évente mintegy 900 000 ember életét oltja ki. Sok köztük a szub-szaharai területen élő öt év alatti gyermek. A tesztelések harmadik fázisa során megfigyelik az oltóanyag biztonságosságát, a lehetséges mellékhatásokat és kiértékelik a hatékonyságát. A tavaly bejelentett második szakasz eredménye 53 százalékos eredményességet mutatott a klinikailag manifeszt maláriában szenvedő fiatal gyermekek esetében.

Ha a kutatók sikerrel járnak, első generációs maláriaoltás birtokában leszünk, mely legalább 50 százalékos hatékonyságot mutat a betegség súlyos és halálos formája ellen, hatása pedig legalább egy éven át tart. Az oltást elsődlegesen az öt év alatti kisgyermekeknek és csecsemőknek szánják, akiket leginkább fenyeget a malária veszélye.

2006-ban a nemzetközi maláriaellenes közösség hosszú távú célt tűzött maga elé: 2025-re olyan maláriaoltást szeretnének, mely legalább 80 százalékos hatékonyságot mutat a betegség kevésbé súlyos formája ellen, hatását pedig legalább négy éven át megőrzi. Az oltás kísérleteiről a szakértők Kenya fővárosában, Nairobiban, az V. Többoldalú Malária Program konferenciáján számoltak be.

A fent említetten kívül más oltóanyagokkal is kísérleteznek, de azok még nem érték el a harmadik szakaszt. Az egészségügyi szakemberek és kutatók más módszerekkel is igyekeznek eltörölni a betegséget, például hosszan ható rovarirtós ágyhálókkal és beltéri spray-kkel. Hatékonyabb gyógyszerekkel is kísérleteznek az egyre jobban terjedő rezisztencia kiküszöbölésére a malária egyik kevésbé súlyos, de annál szélesebb körben terjedő változata, a plasmodium vivax ellen.

A konferencia Nairobiban múlt vasárnap kezdődött és péntekig tart.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +2 °C
Minimum: -2 °C

Többnyire borult idő várható, újabb hullámokban kell számítani csapadékra, amelynek halmazállapota már döntően (saras) eső lesz. Az Északi-középhegységben egyre kisebb területre szorul a havazás, ott átmeneti ónos eső, fagyott eső előfordulhat az esőbe váltás előtt. Az általában keleties irányú szelet főként az éjszaka első felében az Észak-Dunántúlon és a Dél-Alföldön kísérhetik élénk lökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, de hajnalban több helyen ennél enyhébb idő lesz. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.