18 százalékkal többet fognak keresni az ápolók

Az orvosok után szerencsére az ápolásban dolgozók is többet keresnek majd, bár kérdés, mennyit ér majd ez a bér a jelenlegi infláció mellett.

Júliustól 18 százalékkal emelkedik az ápolók bére - közölte a Belügyminisztérium (BM) szombaton, a Semmelweis-nap alkalmából.

ápolók béremelés
fotó: getty images

A közleményben azt írták, a kormány köszönetet mond az egészségügyi dolgozóknak, azért az elkötelezett munkáért, amit nap, mint nap nyújtanak a betegek ápolása és gyógyulása érdekében. Úgy fogalmaztak: "az egészségügyi dolgozók iránti megbecsülésünket jelzi, hogy a mostani háborús idők ellenére is júliustól újabb 18 százalékkal emelkedik az ápolók bére és a jövő évi költségvetésben is újabb ápolói béremeléssel számolunk".

Az ápolói béremelés közel 84 ezer egészségügyi szakdolgozót érint. Hangsúlyozták: az egészségügyben dolgozók bérfejlesztése átlagosan ugyanilyen mértékben történik meg. A kormány 50 milliárd forintot különített el erre a célra. A kormány tervei szerint a béremelés 2024 márciusában is folytatódik.  

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!