Az orvoselvándorlást így állítanák meg

Egy komplex rendszer részeként képzeli el az orvosi bérrendezést a Magyar Orvosi Kamara (MOK).

A köztestület által elkészített és nyilvánosságra hozott bértáblaajánlásról már volt egy tárgyalási forduló az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőivel. A további tárgyalásokon viszont nemcsak a bérről , hanem az egész egészségügyi rendszer finanszírozási átalakításáról is szó lesz - közölte Kincses Gyula, a kamara elnöke.

orvosok, egészségügyi dolgozók, egészségügy, béremelés,
A MOK-nak komplex terve van az egészségügyi helyzet rendezésére. Fotó: iStock

Csökkenhet az orvoselvándorlás

Ennyit keres egy magyar orvos - kattintson!

A kamara által kidolgozott bértábla-javaslat alapja az osztrák bértábla 70 százaléka. Ha az abban foglaltak megvalósulnak Magyarországon, akkor csökken az orvoselvándorlás, a most külföldön dolgozó magyar orvosok hazajönnének, és megszűnne, illetve büntethető lenne a hálapénz - véli Álmos Péter, a MOK alelnöke.

A MOK javaslata szerint a rendszerbe belépő, kezdő rezidensnek 687 ezer forint lenne a bruttó alapbére. Egy öt éve rezidensként dolgozó már 875 ezer, egy kezdő szakorvos 1,1 millió, egy 37 éves szakorvosi tapasztalattal rendelkező orvos pedig több mint 2 millió forintos bruttó bérre számíthatna.

Egyébként az egészségügyi dolgozók képviseleti szerve is készül saját bértáblával. Az abban szereplő bértételek várhatóan hasonlóak majd a kamara által javasolthoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!