Céklalével a magas vérnyomás ellen

Tíz higanymilliméterrel csökkenti a vérnyomást egy pohárnyi céklalé - erre az eredményre jutottak brit orvosok.

A pohár két és fél deciliternyi italt jelent. A bartsi és londoni egyetemek orvosai olyan alanyokon tesztelték a cékla hatását, akiknek magas a vérnyomásuk. Az adatok szerint a zöldség leve órákra lejjebb viszi a vérnyomást, sőt, még másnap is jelentkezik hatása. Mindez a benne lévő nitrátnak köszönhető.

A nitrát a talajban fordul elő, a zöldségek a gyökérzetük révén szívják magukba, hogy jobban növekedhessenek. "Meglepődtünk, hogy milyen kevés nitrát elég ilyen jelentős hatáshoz" - idézte a BBC a vizsgálat egyik orvosát, Amrita Ahluwaliát. A céklalevet ivók meglepődésének megelőzése végett hozzátette, hogy a vizelet rózsaszínűre színeződhet.

Korábbi kutatások is bizonyították, hogy 500 ml céklalé elfogyasztása 24 óra alatt a vérnyomás csökkenését eredményezi, de a Reading Egyetem kutatása első alkalommal vizsgálta a dózisválaszt: a vérnyomáscsökkenéshez szükséges minimális dózis megállapításához 100, 250 és 500 gramm céklalé fogyasztásának hatását elemezték. Az eredmények azt mutatták, hogy már a 100 grammos adag is jelentős vérnyomáscsökkenést eredményezett rövidtávon (0-4 óra) és hosszabb távon (0-13 óra) egyaránt. Az ugyanennyi fehér vagy vörös céklával dúsított kenyér fogyasztása is hasonló eredményt hozott.

A cékla nyersen fogyasztva csökkenti a vérnyomást

A cékla nyersen fogyasztva csökkenti a vérnyomást

A cékla további élettani hatásai

A cékla vitamin- és ásványianyag-tartalma magas, főként káliumban gazdag, melynek köszönhetően vizelethajtó hatású, de A-, B- és C-vitamin-tartalma is kiemelkedő, melynek köszönhetően fontos antioxidáns-forrás. B9-vitamin-tartalma miatt jelentős a vérképző szerepe. Segít szervezetünk sav-bázis egyensúlyának helyreállításában, és a máj működését is támogatja. Kutatások szerint a rákos sejtek szaporodását is gátolja, és a daganatos betegségek kezelésében, megelőzésében is fontos a szerepe. Alacsony kalória- és szénhidráttartalma miatt diétázóknak ajánlott.

A színek hatása

A vörös szín stimulálja az idegrendszert, javítja a keringést, biztonságérzetet ad, maga az élet színe. A vörös színű ételek fogyasztása segíthet energiaszintünk helyreállításában. Kifejezetten ajánlott alacsony energiaszint, valamint vérszegénység esetén.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.