A brokkoli így a legegészségesebb

Korábbi kutatások eredményei szerint a brokkoli fogyasztása képes csökkenteni a rák kialakulásának kockázatát. Nem mindegy azonban, hogyan készítjük el.

A keresztesvirágúak - úgy mint a brokkoli, a fodros kel, a káposzta és a karfiol - egy szulforafán nevű vegyület tartalmaznak, amely kutatások szerint védelmet nyújthat bizonyos ráktípusok kialakulása ellen. Maga a brokkoli is nagy mennyiségben tartalmazza ezt az anyagot, a brokkoli csírája azonban még gazdagabb forrás. A brokkoli három napos csírájának ugyanis akár tízszer, sőt százszor nagyobb szulforafántartalma lehet, mint egy érett brokkolifejnek.

Nem mindegy, hogy készítjük el
Nem mindegy, hogy készítjük el. Fotó: iStock

Nem mindegy, hogy készítjük el

A University of Illinois tanulmánya szerint pedig ha az érett brokkolit brokkolicsírával kombináljuk, akkor gyakorlatilag megkétszerezhetjük a növény rákellenes hatását. Mindehhez azonban szükség van a növényben található, mirozináz nevű eznimre is, amely fokozza szulforafán képződését és felszívódását. Fontos azonban tudnunk, hogy a magas hőmérséklet hatására a mirozináz enzim megsemmisül, így a zöldség előnyös tulajdonságai sem tudnak érvényesülni. Egy tanulmány kimutatta, hogy már két perc mikrohullámú sütőben való melegítés vagy hét perces párolás elég ahhoz, hogy ez az enzim eltűnjön a növényből. Éppen ezért a szakemberek szerint a legjobbat akkor tesszük az egészségünkkel, ha a brokkolit csak minimálisan hőkezeljünk, például 2-3 percig pároljuk.

Brokkolit ezért együnk naponta - részletek !

Kombináljuk!

Az is jó ötlet, ha a brokkolit más, szintén szulforafántartalmú növénnyel kombináljuk, mint például retekkel, rukkolával vagy mustárral, ugyanis ezzel is csak fokozzuk az egészségünkre gyakorolt pozitív hatását.

Forrás: greenmedinfo.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra