5 érv a zöldturmixok mellett

A zöld italok látványa nem éppen étvágygerjesztő, és ízük sem mindig csábító, ám egészségügyi hatásuk annál értékesebb. Íme, néhány érv, amiért érdemes mindennapi étkezéseink részévé tennünk!

Magyarország nem a legnagyobb zöldségfogyasztó országok közé tartozik. A nyugat-európai országokban akár 6-8-szor is több zöldséget fogyasztanak éves átlagban, mint nálunk. Ennek ismeretében talán nem is olyan nehéz megérteni, miért nem hódítottak még teret mindennapi étkezésünkben a zöld italok, melyek elsősorban zöld leveles zöldségek préselt levéből készülnek. Míg a frissen facsart gyümölcslevek egy-egy egészségtudatosabb anyuka repertoárjában már megjelentek, addig ezek a zöld rémségek legtöbbször csak fogyókúra alatt kerülnek elő, akkor is főként a nők étrendjében. Rendszeres fogyasztásuk mellett pedig jó néhány érv szól, vegyük végig most ezeket!

1. Energiával látnak el

A zöld italok jobbak, mint a koffein. Friss, élő energiával látják el a szervezetet. A koffeinnel ellentétben hatása nem ideig-óráig tart, hanem egész nap, hiszen szervezetünket a sejtek szintjéig felfrissíti, így ennek pozitív hatását egész nap és hosszabb távon is érezhetjük.

2. Segítik az emésztést

Ahogyan a zöld leveles zöldségek, úgy azok préselt leve is lúgosító hatású, kiválóan méregteleníti szervezetünket, serkenti a lerakódott méreganyagok távozását és az anyagcserét is. Fogyókúra esetén is ajánlott, hiszen csökkenti az édességek és a cukor iránti vágyat.

3. Antioxidáns hatásúak

Az antioxidánsok segítenek szervezetünknek a káros szabadgyökök elleni védelemben, ezáltal védik immunrendszerünket, ugyanakkor késleltetik a szervezet belső szerveink idő előtti elöregedését, valamint a ráncok kialakulását. Éppen ezért korra való tekintet nélkül bárki fogyaszthatja.

4. Klorofill a vérszegénységért

A zöld leveles zöldségek, így a zöld levek is gazdagok klorofillban (zöld festékanyag, aminek köszönhetik zöld színüket), melynek sejtregeneráló és fiatalító tulajdonsága van. Szerkezete megegyezik a vörösvérsejt hemoglobinjával, így nagyban segít a vérszegénység megelőzésében.

turmix
Az egészségünknek is jót tesznek ezek a turmixok. Fotó: Getty Images

5. Enzimek gazdag tárháza

A zöld italokban szinte az összes létező enzim megtalálható, amelyek főzés során, a hő hatására általában elpusztulnak. Ám a frissen préselt, nyers, zöld italokban ezek mind megmaradnak, és szervezetünkbe kerülve védik immunrendszerünket, segítik emésztésünket.

Hogyan készítsük el?

A zöld italok elkészítése roppant egyszerű, egyedül egy préselőre lesz szükségünk hozzá. Turmixban is elkészíthetjük a zöld leveket, ekkor kicsit sűrűbbek lesznek, és megmarad bennük a rost is, de sokan éppen ezért kevésbé találják gusztusosnak és fogyaszthatónak. Szinte bármilyen zöld színű zöldséget felhasználhatunk elkészítésükhöz, de talán a leveles zöldségek a legjobb választások. Használhatunk tehát spenótot , sóskát, medvehagymát, rukkolát, salátaféléket, zöldfűszereket, de remek alternatívát adnak a káposztafélék, az uborka és a brokkoli is. Ízesítésükre használhatunk almát vagy citromlevet, de jó hozzá a gyömbér, a chili és a zöldfűszerek is (például menta, bazsalikom).

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!