Kutyatej, spenót, nadálytő: rákgyógyszerek is lehetnek

Számos reményteli, a gyógyíthatatlan betegségek szempontjából biztató kutatást végeznek a Szegedi Tudományegyetem gyógyszerészei. Ezeket az eredményeket most a gyógynövénykutatók egyik legnagyobb nemzetközi kongresszusán ismerhette meg a szakma.

Kutyatej, spenót és feketenadálytő - egyebek mellett ezeket a növényeket is vizsgálják a Szegedi Tudományegyetem Farmakognóziai Intézetének kutatói, akik elsősorban olyan természetes vegyületeket keresnek, amelyek gátolják a tumorsejtek szaporodását. A szegedi kutatók már eddig is mintegy 200 új természetes vegyületet fedeztek fel, van közöttük olyan, amely ma már az USA-ban és az EU-ban is törzskönyvezett gyógyszer előállítását alapozta meg, méghozzá a keratózis, vagyis a bőr tumoros elváltozását megelőző állapot kezelésére.

A kutyatej (Euphorbia) nem összekeverendő a népi nyelvben sokszor kutyatejjel illetett gyermekláncfűvel vagy pitypanggal! A kutyatejfélék családja óriási, több mint 5000 fajjal rendelkezik, van köztük fa, lián, pozsgás növény is, és még csak nem is hasonlítanak a gyermekláncfűre ! A Budapesten megrendezett konferencián a kutatók egyebek mellett beszámoltak a daganatellenes hatású növényekkel valamint a növényi szteroidokkal kapcsolatos kutatási eredményeikről, és a gombaellenes hatású, növényi eredetű élelmiszer-adalékokkal végzett kísérletekről is.

A szegedi kutatók eredményei biztatóak a ma még gyógyíthatatlan betegségekben szenvedők számára. Az intézet hagyományosan növényi hatóanyagok kinyerésével és azonosításával is foglalkozik, kiemelten a hazai növényi flóra fajaiból végzik növényi anyagok izolálását, szerkezet-meghatározását és tumorellenes, valamint rákos sejtek gyógyszerfelhalmozását elősegítő hatásuk vizsgálatát.

Hogy csak néhány jelentős eredményt említsünk: a kutyatej vizsgálata során olyan anyagokat azonosítottak, amelyek a szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedők gyógyításához járulhatnak hozzá.

Egyes gyógynövények akár a rák ellenszerei is lehetnek!

A feketenadálytő vizsgálata során is eredményt mutathatnak fel. Köztudottan ez a növény májkárosító vegyületeket is termel, ezért szájon át nem alkalmazható. Kételyek merültek fel a bőrön át való használatával kapcsolatban. Az SZTE Farmakognóziai Intézetének munkatársai által kidolgozott analitikai módszer és az emberi bőrön alkalmazott felszívódási vizsgálatok viszont tisztázták, hogy rendeltetésszerű használat esetén nem jelentenek veszélyt a fogyasztóra a fekete nadálytőből előállított, ellenőrzött minőségű készítmények.

A máriatövis és annak hatóanyaga, a szilimarin a rézanyagcsere-zavarral járó Wilson-kórban szenvedők számára is biztonságos termékek előállítását teszi lehetővé.

A Budapesti Kongresszusi Központban a gyógynövény- és természetes anyagkutatás legújabb eredményeit augusztus 23. és 27. között mutatták be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

A képződött gomolyfelhők feloszlanak, ezt követően derült vagy gyengén fátyolfelhős, száraz idő várható. Döntően gyenge vagy méréskelt lesz a légmozgás. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul, de a hidegre hajlamos tájakon ennél több fokkal hidegebb, míg a nagyobb városokban és vízpartok mentén pár fokkal melegebb is lehet. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!