Pajzsmirigy-alulműködéssel fogyni? Lehetséges

A túlsúly igen komoly népegészségügyi probléma, amely számos súlyos szövődményhez vezethet. A rossz hír, hogy vannak olyan betegségek és kóros állapotok, amikor a testsúly csökkentése igen nehéz feladat, így az érintettek előbb-utóbb fel is adják a próbálkozást – ilyen például a pajzsmirigy-alulműködés is. A jó hír azonban az, hogy még ilyen esetben sem lehetetlen a fogyás.

A pajzsmirigy igen apró, ám annál fontosabb szervünk, amely szinte az egész szervezet működésére hatással van. Hormonjai elsősorban az anyagcserét befolyásolják, ezért ha a mirigy túlműködik (vagyis túl sok hormont termel), úgy az anyagcsere működése felgyorsul. Ellenkező esetben, vagyis pajzsmirigy-alulműködés fennállásakor pedig lelassul az anyagcserénk, ami azt eredményezi, hogy a szervezet nem képes megfelelő módon és ütemben elégetni a kalóriákat, így plusz zsírréteg rakódik ránk.

„Az anyagcserét a szervezet által meghatározott idő alatt felhasznált oxigén mennyiség mérésével határozzák meg. Nyugalmi állapotban ez az alap metabolikus ráta (BMR). Az alacsony pajzsmirigyhormonszint alacsony BMR értékekkel, a magas pajzsmirigyhormonszint pedig magas BMR-rel társul” – magyarázta Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont obezitológiával is foglalkozó endokrinológusa.

Érdekesség, hogy a pajzsmirigy-alulműködés esetén a felgyülemlett súlytöbblet jelentős része a víz túlzott felhalmozódásának köszönhető, így a nagymértékű súlygyarapodást ritkán okozza önmagában a pajzsmirigyzavarnak – annak általában mindössze 5-10 kiló plusz tulajdonítható. A fogyás azonban valóban nehezebb, a pajzsmirigy-alulműködés okozta lassú anyagcsere miatt.

étrend, táplálkozási terv, dietetikus, endokrinológus, orvos, pajzsmirigy, pajzsmirigyzavar, pajzsmirigy-alulműködés, fogyási nehézség
Vannak olyan betegségek, amikor a testsúly csökkentése igen nehéz feladat – ilyen például a pajzsmirigy-alulműködés is. Fotó: Getty Images

Hogyan lehet pajzsmirigy-alulműködéssel fogyni?

Az első és legfontosabb dolog, amit a fogyás érdekében tehetünk, az a megfelelő terápia megtalálása és betartása. Ez a hiányzó pajzsmirigyhormonok pótlását jelenti, amely gyógyszeres úton történik. A pajzsmirigy-alulműködés leggyakrabban alkalmazott kezelése a szintetikus T4-hormon bevitele. Azonban nem a T4 az egyetlen pajzsmirigyhormon, amely befolyásolja az anyagcserét, hanem az ebből képződő T3 is. Ritkán előfordul, hogy ez az átalakulás zavart szenved, ilyenkor előnyös lehet a T4/T3 kombinált terápia.

Fontos tudni azt is, hogy a pajzsmirigy-alulműködésben szenvedők nagyobb valószínűséggel inzulinrezisztensek. A megemelkedett inzulinszint pedig nemcsak a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát növeli, hanem súlygyarapodást is okoz, még akkor is, ha a beteg kevesebb kalóriát visz be. A sejtek ekkor ugyanis jobban raktározzák a zsírt, és az állapot fokozza a szénhidrátban gazdag ételek iránti vágyat is. Éppen ezért meglehet, hogy a pajzsmirigyzavar mellett az IR-t is kezelni kell ahhoz, hogy beinduljon a fogyás – mutatott rá Dr. Mutnéfaly Zoltán.

Miket lehet még tenni?

  • Alkalmazzuk körültekintően a pajzsmirigygyógyszert: éhgyomorra, fél órával reggeli ajánlott bevenni, majd várjuk pár órát, mielőtt más  gyógyszereket, esetleg táplálékkiegészítőket vennék be – főleg a kalciumot vagy vasat tartalmazó készítmények esetén.
  • Mozogjunk rendszeresen: a mozgás fokozza az anyagcserét, amelyre pajzsmirigy-alulműködés esetén nagy szükség van.
  • Mellőzzük a cukrot: a cukor és a normál testsúly köztudottan nem barátok.
  • Hidratáljunk: a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása is elengedhetetlen a szervezet normál működése szempontjából.
  • Nézessük meg a többi hormonunk szintjét is: a hormonzavarok gyakran csoportosan vannak jelen, ezért könnyen lehet, ha pajzsmirigyzavarral küzdünk, más endokrin problémánk is van, csak még nem diagnosztizálták. Ezért érdemes egy endokrinológussal megbeszélni, miért is ütközik nehézségekbe a fogyás, ugyanis más hormonzavarok is okozhatnak hízást, amelyeket szintén kezelni kell.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!