Összefüggés az alkoholizmus és az elhízás között

Az alkoholista családban felnőtt embereket jobban veszélyezteti az elhízás, mert a magas kalóritartalmú, zsírban és cukorban gazdag élelmiszerek ugyanazokat az agyterületeket stimulálják, mint a függőséget okozó alkohol - állítják amerikai kutatók.

A zabálás pszichológiájaA St. Louis-i Washington egyetem kutatói szerint ez különösen azokra a nőkre lehet igaz, akiknek a rokonai közül többen küzdöttek alkoholizmussal. "Az alkohol és a drogok ugyanazokra az agyterületekre hatnak, mint a zsírban, sóban és cukorban gazdag, kalóriadús ételek. Bizonyos emberek, akiknek a családjában előfordult valamilyen függőség, többet fogyasztanak ezekből az ételekből, így aztán többet is híznak" - írta Richard Grucza, a kutatás vezetője egy közleményben.

Gruzca és csapata két felmérés eredményeit hasonlította össze. Az egyiket 1991-92-ben, a másikat 2001-02-ben készítették, és összesen közel 80 000 ember töltötte ki a kérdőíveket. Gruzcáék azt találták, hogy 49 százalékkal több volt az elhízott azoknak a nőknek a körében, akiknek a családjában volt alkoholista. Ez a növekedés a férfiaknál is megfigyelhető volt, ám kisebb mértékben.

"Ezek az eredmények azt sugallják, hogy az alkoholizmus és az elhízás örökölhetőek, illetve szoros összefüggésben állnak egymással" - tette hozzá Gruzca.

A kutatás eredményeiről a Archives of General Psychiatry című szaklapban számoltak be.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!