Hatalmas tévhit: mégsem fogyaszt a szex

Közkeletű vélekedés, hogy a szex során 300 kalóriát égetünk el, ám szakemberek szerint a lepedőakrobatika korántsem olyan hatékony mozgásforma, mint ahogy mi azt elképzeljük.

David Allison, a birminghami Alabama Egyetem munkatársa annak járt utána, mennyi igaz a fentihez hasonló, közszájon forgó hiedelmekből. Vizsgálatai során megállapította, hogy egy átlagos szex csupán hat percig tart, és az eközben mindössze 20 kalóriát égetünk el, vagyis ugyanannyit, mintha sétálnánk.

A New England Journal of Medicine című lapban megjelent tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a kóros elhízások hátterében ezek a közkeletű tévhitek is állhatnak. Allison olyan kérdéseknek is utánajárt, hogy a nassolás vagy a reggeli kihagyása mennyire káros, vagy hogy a testnevelés órák számítanak-e a gyerekek elhízása szempontjából. Előbbivel kapcsolatban arra a megállapításra jutott, hogy egyéntől függő a dolog, míg utóbbinál azt tapasztalta, hogy a tornaórák hossza és intenzitása nem megfelelő ahhoz, hogy bármilyen hatással legyen a gyerekek testsúlyára.

A fogyással kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy - szintén szemben az általános vélekedéssel - a drasztikus mértékű, hirtelen fogyás után sokszor könnyebben megtartják a súlyukat az emberek, mint a lassú, fokozatos fogyás után, és a nagy célok kitűzése sokkal motiválóbb lehet, mint az apró lépésekben történő változás.

Dr. Allison a vizsgálatai alapján arra a megállapításra jutott, hogy nem szabad bedőlni a közkeletű vélekedéseknek, érdemes inkább magunknak utána járni sok dolognak, mert így elkerülhető, hogy a végén saját csapdánkba esünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.