Ez a gén a felelős a túlevésért

A tudósok rájöttek, miért nagyobb a túlevés és az elhízás veszélye bizonyos génkifejeződéssel élő emberek esetében.

Azok, akik az úgynevezett "FTO" gén variánsának két másolatát hordozzák, nagyobb valószínűséggel éheznek meg egy teljes menü elfogyasztása után, mert magasabb a ghrelin nevű hormon szintje a véráramukban. Sőt, a nemzetközi kutatócsoport azt is kiderítette, hogy ez a kettős FTO-variáns megváltoztatja az agy reakcióját az ételre és a gherlinre. Az azt hordozók éhség és élvezet-jutalom központja ugyanis úgy reagált az étkezésre, mint ahogy normális esetben az alkoholra vagy a kábítószer-fogyasztásra kellene.

A lakosság körülbelül hatoda hordozza ezt a génvariánst. Ők 70 százalékkal nagyobb eséllyel híznak el, mint a többiek - olvasható a című szakfolyóirat legfrissebb számában közzétett tanulmányban. "Egy ideje tudtuk, hogy ez a kettős FTO-variáns összefüggésben áll az elhízással, de azt nem, hogy hogyan. Már tisztában vagyunk vele: hordozói biológiailag több evésre vannak programozva" - fogalmazott a kutatást vezető Dr. Rachel Batterham.

Az evolúció adhat magyarázatot arra, hogy a jelenség miért ilyen gyakori. "A történelem túlnyomó részét élelemhiány jellemezte. Ezekben az időkben az említett génváltozat akadályozta volna a túlélést" - állapította meg Dr. Batterham, a University College London elhízásközpontjának vezetője.

A kutatók először 20 férfit kérdeztek meg - köztük 10 olyat, aki e génvariánst hordozza, és 10-et, akinek FTO-génkifejeződése alacsonyabb elhízás-kockázathoz köthető -, hogy osztályozzák éhségérzetüket étkezés előtt és után. A ghrelin szintjének méréséhez vért vettek tőlük. E gyomor termelte hormon jelenléte normális esetben étkezés előtt növekszik, utána pedig csökken. Most azonban kiderült, hogy a kettős FTO-variáns hordozóinál evés után is magas marad, így ők éhesebbek a többieknél. A következő lépésben a tudósok fMRI vizsgálattal állapították meg, hogy 24 másik férfinál az agy és a ghrelin-szint miként válaszol az ételek képének látványára táplálkozás előtt és után.

Itt nyilvánvalóvá vált, hogy a kettős FTO-génkifejeződés megváltoztatta az éhségérzetért felelős hipotalamusz működését, valamint a "jutalom" régiókét is. Ez az ételek képeire adott élénkebb válaszban és fokozott ghrelin-termelésben nyilvánult meg. Sőt, az érintettek a magas kalóriatartalmú fogásokat vonzóbbnak találták az egészségesebbeknél. Az emberi sejtek elemzésekor pedig kiderült, hogy az FTO-gén egyenesen "kikódolja" a ghrelin-termelés genetikai mintázatát, nagyobb mennyiség termelésére ösztönözve a testet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!