Az elhízás gyógyszeres kezelése

Az elhízás az utóbbi 10-20 évben az egyik legnagyobb kihívást jelentő rizikófaktor lett, azért is, mert gyakran társul magas vérnyomással, magas vérzsír- és vércukorszinttel. A testsúlycsökkentés tehát elengedhetetlen a szövődmények elkerülése érdekében.

A túlsúly és elhízás a jövő egyik jelentős egészségügyi problémája. Szinte minden szervrendszerben káros folyamatokat indít el, és a társadalom minden rétegét és korosztályát érintheti, tipikus civilizációs betegség. Több felmérés is készült Magyarországon, ahol a vizsgálatban részt vevő egyének testtömeg-indexét regisztrálták. Az eredmények szerint a vizsgáltak 37-44%-a túlsúlyosnak, míg 19-23 százaléka elhízottnak bizonyult. Ez azt jelenti, hogy az orvoshoz forduló egyének több mint 60%-a küzd súlyfelesleggel. A túlsúly és az elhízás ilyen mértékű elterjedése már nem pusztán kozmetikai probléma, hiszen a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának önálló rizikótényezője.

Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja így definiálja: "Az elhízás krónikus betegség, amely tartós kezelést igényel testsúlycsökkentés, majd súlytartás céljából."

A férfiak elhízása életük harmadik évtizedétől, az idős korig tart, míg a nők elhízása inkább első terhességük és a szoptatás alatt alakul ki.

Az elhízás gyógyításának négy alappillére az energiaszegény étrend, a fokozott fizikai aktivitás, a beteg pszichés állapotára való odafigyelés vagy viselkedési terápia alkalmazása és a gyógyszeres kezelés. Súlyos elhízás esetén a gyomorballon elhelyezése vagy gyomorszűkítő műtét is szóba jöhet.

Nem csak a kilók számítanak

Az elhízás mértékét a testtömegindexszel (BMI) fejezzük ki, ezt úgy kapjuk meg, hogy a testsúlyt (kg) elosztjuk a testmagasság négyzetével (m2). Ez 18,5-25 között normális, 25-30 között túlsúlyról, 30 felett orvosi értelemben vett elhízásról beszélünk. Az elhízás típusa, a zsíreloszlás még fontosabb, mint az elhízás mértéke, így az ún. alma típus veszélyesebb, ekkor ugyanis a hasüregben halmozódik fel a zsír, és ez maga is a szervezet számára káros anyagokat termel. Ez akkor tekinthető kórosnak, ha a haskörfogat férfiaknál a 94 cm-t, nőknél a 80 cm-t meghaladja. Férfiakban a 102 cm, nőkben a 88 cm-es haskörfogat már nagy kardiovaszkuláris kockázatot jelent, ekkor már egyértelműen előtérbe kerülhet a gyógyszeres kezelés. A gyógyszeres kezelést másik megközelítéssel elsősorban a 30-as BMI felett kell elkezdeni, nem feledve azt, hogy az elhízás orvosi kezelésében a másodlagos megelőzés prioritást élvez. Ez azt jelenti, hogy valamilyen kardiovaszkuláris betegség, érelmeszesedés, vagy cukorbetegség meglétekor már 25-ös BMI felett, vagy egyéb rizikófaktor jelenléte esetén 27-es BMI felett el kell kezdeni a túlsúlyt, az elhízást kezelni, sőt az orvosi kezelés megindítása sürgetővé válik.

Mit takar az orvosi kezelés? Ez azt jelenti, hogy a fogyókúrát orvosnak és dietetikusnak együtt kell irányítani, ez magában foglalja a beteg rizikóstátuszának felmérését, és amennyiben az orvos úgy ítéli meg, szükséges lehet a gyógyszeres kezelés elindítása is.

Ezek után ismerkedjünk meg a gyógyszeres kezelés lehetőségeivel.

Segítség a diéta betartásához

Az efedrin 1924-es felfedezése óta több mint félévszázadon át az elhízás gyógyszeres kezelésében központi idegrendszerű támadáspontú efedrin és amfetamin-származékokkal próbálkoztak. Hatásukra átmenetileg csökkent az étvágy, azonban a központi idegrendszert izgató mellékhatások, és a hozzászokás miatt nem lehetett e szereket biztonságosan alkalmazni, így az elhízás addigi gyógyszeres kezelése zátonyra futott.

Az elhízás gyógyszeres kezelésére hazánkban jelenleg 2 gyógyszer áll rendelkezésre, az egyik a jóllakottság érzését kiváltó és hőtermelést enyhe mértékben fokozó sibutramin, a másik az orlistat, amely a zsírok felszívódását gátolja a bélből, így azok 30 százaléka a széklettel távozik. Mindkét gyógyszer eredményességét számos vizsgálat bizonyította.

A sibutramin csaknem 10 éve kapható hazánkban. A központi idegrendszerben hat, a szerotonin és noradrenalin visszavételét gátolja. Napi adagja egyszeri 10 mg, mely 15 mg-ra emelhető. Hatékonyságát számos nemzetközi vizsgálat igazolta. Mellékhatásai aránylag ritkák, szájszárazság, fejfájás, alvászavar, székrekedés, szaporább szívműködés vagy kissé emelkedett vérnyomás jelentkezhet.

Az eddigiektől eltérő hatású orlistát, egy zsírbontóenzim (lipáz) működését gátolja a bélben, megakadályozza a gyomor- és a hasnyálmirigy-lipázt abban, hogy lebontsák az összetett zsírokat zsírsavakra. Az emésztetlen összetett zsírok nem tudnak felszívódni, és a széklettel távoznak. A zsírok megnövekedett távozása a széklettel a kalóriafelvétel csökkenését eredményezi. Nagyobb mennyiségű, zsírfényű széklet, hasi puffadás, hasmenés, fokozott "szélképződés" lehetnek a panaszok. Minél több zsíros ételt fogyaszt az egyén, annál több panasz jelentkezik, ezért a beteget mintegy rákényszerítik a zsírszegény diéta betartására.

Forrás:
Dr. Audikovszky Mária, Dr. Pados Gyula: Az elhízás kezelési irányelvei és gyógyszeres kezelése
Hippocrates
Eü. Minisztérium szakmai protokollja

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.