30 kilót fogyott az ötgyerekes anya

Gabrielle May két egyszerű változtatásnak köszönheti, hogy két év alatt leadta súlyfeleslegét.

Egyetlen szabállyal 32 kilót fogyhat - kattintson!

A 34 éves Gabrielle May egy betegség miatt mindig is vékony volt, ám amikor ötödik gyerekét várta, elkezdtek rárakódni a kilók. A helyzeten sokat rontott, hogy ez idő tájt a házassága is véget ért, ő pedig az evésbe fojtotta bánatát. A mennyiségekre egyáltalán nem ügyelt: meg tudott enni egy egész családnak elegendő desszertet egy ültő helyében. És ült is eleget: szinte egész nap fel sem állt a kanapéról.

Ennek meg is lett az eredménye. Súlya 90 kilóra, ruhamérete pedig 44-esre nőtt. De amit ennél is rosszabbul élt meg, az az energiaszintjének erőteljes csökkenése volt. "Nehéz volt reggel felkelni, sétálni. Kényelmetlenül éreztem magam, időnként alig kaptam levegőt, fájdalmakkal éltem" - emlékezett vissza. Mint mondta, egyedülálló anyaként a hétköznapi feladataival is szenvedett, és minden egyes nap végén úgy érezte, hogy már semmire sem maradt energiája.

fogyás, fogyókúra, egészséges életmód, rendszeres testmozgás, édességek, tészta, kenyér, zöldségek, gyümölcsök,
A nő sikerének egyik titka, hogy kevesebb édességet és több gyümölcsöt eszik.Fotó: iStock

Kevesebb étel, több mozgás

A változást az a felismerés hozta el, hogy többet ér annál, mint ahogyan érzi magát. Eldöntötte, hogy igenis változtatni fog az életén és kihozza magából a legjobbat. Mindössze két dolgot tett ezért: kisebb adag ételeket kezdett fogyasztani, és az élete részévé tette a mozgást.

Most már jóval kevesebb előre csomagolt ételt eszik, de csökkentette az édességek és finomságok mennyiségét is. Zöldségből és gyümölcsből viszont sokkal többet fogyaszt. Mivel szereti a tésztát és a kenyeret, ezeket nem helyezte tiltólistára, de a mennyiségre nagyon figyel.

Ami pedig a sportot illeti, két éve még egy kilométer gyaloglástól is elfáradt, nemrég viszont lefutott egy maratont. Manapság kevesebb futóedzést tart, viszont heti 5-6 alkalommal 30 percet edz egy konditeremben.

A nő tehát, aki korábban 44-es méretű ruhákat hordott, most - két évvel az elhatározása után - 34-36-os méretű ruhadarabokat vásárol, súlya pedig 60 kiló körül van. És ami a legfontosabb: jobban érzi magát a bőrében, mint valaha. Jelenleg személyi edzőként dolgozik, és vendégeinek is azt javasolja, hogy legyenek következetesek és kitartóak - így ugyanis biztosan elérik a céljukat.

Forrás: dailymail.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra