Új eljárás a fogak pótlására

A svédországi Gothenburg Egyetem Sahlgrenska Akadémiájának kutatói új eljárást dolgoztak ki az elveszett fogak pótlására, melynek során a hiányzó fog helyére egy kapocs segítségével a páciens egy másik, saját fogát helyezik át.

Ha - akár betegség, akár baleset következtében - elveszítjük egy fogunkat, az állkapocs térfogata azon a helyen lecsökken, ami megnehezíti a fogbeültetést, ezért gyakran nem marad más lehetőség, mint csontátültetés révén újra felépíteni az állkapcsot.

Svéd kutatók azonban kutyákon kikísérleteztek egy új eljárást, amely során másik meglevő fogat tudnak áthelyezni a kiesett helyére. Egy ezt követő klinikai kutatás során pedig Brigitta Lindskog Stokland, fogszabályozó szakorvos és munkatársai sikeresen elvégezték ugyanezt az eljárást embereken is úgy, hogy a legkevesebb változást okozták a fog körüli szövetekben. "A röntgenfelvételek enyhe károsodást mutattak ki a foggyökérben, ami azonban nem okozott semmilyen tartós problémát, sőt egy év elteltével a károsodás mértéke már kisebb volt" - számolt be megfigyeléseiről Lidskog Stokland, a Göteborgi Egyetem sajtóközleményében.

Az elmozdított fog eredeti helyén csökkenés mutatkozik a csonttömegben és a fog szövettérfogatában, de nem akkora mértékben, mint amikor más okból kerül ki a helyéről a fog. Ez azt jelenti, hogy ez a terület kiválóan alkalmas a beültetésre vagy egy másik fog behelyezésére, anélkül, hogy csontátültetést kellene végezni, vagyis a betegek több foghoz juthatnak - az eddiginél jóval egyszerűbb eljárással.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Elsősorban a Dunától keletre nagyobb területen akár hosszabb időre is felszakadozik a felhőzet, ezzel szemben a Dunántúl nagy részén ismét záródik a felhőtakaró. Időszakos gyenge eső, zápor elszórtan várható. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet a Nyugat-Dunántúlon és Borsodban többnyire 4 és 9, másutt 10 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este -1, +7 fok várható. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!