Folyik a nyálad éjszaka? Akár súlyos betegség is állhat mögötte

Rendszeresen arra ébredsz, hogy a párnád nedves az odacsorgott nyáltól? Egyszerű orrdugulás, vagy akár neurológiai rendellenesség is állhat a hátterében.

Talán mindenkivel megesett már, hogy egy hosszabb szunyókálásból felébredve azt veszi észre, hogy a nyála benedvesítette a párnáját. Ártatlan, akár megmosolyogtató jelenség, amely többnyire semmilyen problémát nem jelez, így a legtöbben megtörlik az ágyneműt, és nem is foglalkoznak a dologgal. Hogyha azonban gyakran tapasztaljuk ezt, esetleg azt látjuk, hogy nagy mennyiségű nyál folyik ki a szánkból, érdemes utánajárni a dolognak, mivel komolyabb betegség egyik jele is lehet. A Sleep Foundation anyaga összefoglalta, milyen okok állhatnak a hátterében.

alvás, nyitott szájjal
Az éjszakai nyáladzás hátterében több ok is húzódhat. Fotó: Getty Images

Normális, hogy alvás közben folyik a nyálunk?

A nyál nem csupán a szájüreg nedvesítésére szolgál,  nélküle nem éreznénk az étel ízét, nem tudnánk nyelni, sőt az emésztés folyamatát is ez indítja el. Folyamatosan termelődik, testünk biológiai órájához igazodva, tehát nappal kevesebb, éjszaka pedig több. Többnyire az alvás közbeni nyáladzás teljesen normális, és hatással lehet rá például az is, hogy milyen pozícióban fekszünk. Hogyha a hátunkon pihenünk, a gravitáció miatt a szájüregben marad a nyál, hogyha azonban oldalt, vagy főként ha hason fekszünk, az könnyebben kifolyhat a szánkból. Előfordulhat ugyanakkor, hogy valamilyen betegség furcsa tünete a nyálal borított párna, leggyakrabban az alábbiak.

Nátha vagy allergia

Az allergiás panaszok és a felső légúti megbetegedések jellemzően orrdugulással járnak, ami miatt a szánkon keresztül kell, hogy lélegezzünk. Emiatt persze a nyálunk is nagyobb eséllyel folyik ki a párnára.Az összefüggés ez esetben egyértelmű, a nyáladzás mértéke pedig a gyógyulás előrehaladtával csökken.

Reflux

A reflux betegség a tápcsatorna felső szakaszának összetett működési zavara, eredményeképpen a gyomorsavakkal és emésztőnedvekkel elkeveredett gyomor- és nyombél-tartalom visszaáramlik a nyelőcsőbe. A szervezet ilyenkor fokozott nyártermeléssel reagálhat az irritációra, ami nem minden esetben marad a szánkban alvás közben. Jellemző tünete még a szegycsont mögött, a mellkas középvonalában jelentkező, égő érzés, a rossz lehellet és a savas felböfögés.

Obstruktív alvási apnoé

Az obstruktív alvási apnoé (OSA) egy alvással összefüggő légzési rendellenesség, amely átmeneti légzésszünetet okoz alvás közben. Gyakran jár szájlégzéssel, ami pedig növelheti a nyáladzás valószínűségét. Emellett hangos horkolás is kíséri, ami nem csak a környezetének pihenését, de a beteg alvását is rosszul érintheti.

Gyógyszer-mellékhatások

A nyáltermelődés egyes antibiotikumok, antipszichotikumok és az Alzheimer-kór kezelésére használt gyógyszerek szedésekor is felerősödhet. Olvassuk el ezeknek a készítményeknek a betegtájékoztatóját, és ha a lehetséges mellékhatások listáján a nyáltermelődést is megtaláljuk, egyeztessünk a kezelőorvosunkkal, aki megállapíthatja, szükséges-e másik készítményre váltani. 

Súlyos betegségek

Ritkább esetben a nyáladzás hátterében súyosabb, sok esetben neurológiai eredetű zavar áll. Például a Parkinson-kóros betegek körülbelül 70%-a, az agyi bénulásban szenvedők pedig akár 80%-a is tapasztalhat ilyen tünetet. A nyelési nehézség és a túlzott nyáladzás az alábbi esetben fordulhat még elő:

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Néhol kisebb eső, záporeső az északkeleti tájakon előfordulhat. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 21 fok között várható, de néhol egy-két fokkal magasabb, a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon pedig pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!