Csodás mosolya volt az ősembernek

Az élelmiszer-feldolgozó ipar folyamatai megváltoztatták az emberi száj baktériumflóráját, krónikus problémákhoz vezetve ezáltal - derül ki egy friss tanulmányból, amely szerint őseink sokkal egészségesebb fogazattal büszkélkedhettek, mint mi.

Az elmúlt 7500 évben bekövetkezett szájüregi állapotromlás a Nature Genetics című szakfolyóiratban közzétett eredmények szerint az emberi evolúcióra és iparosodásra vezethető vissza. "A szájüregi baktériumok összetétele jelentősen megváltozott a háztáji gazdálkodás kialakulásával, majd körülbelül 150 évvel ezelőtt ismét" - magyarázta a kutatást vezető Alan Cooper, az Adelaide-i Ausztrál Ős-DNS Kutatóközpont igazgatója. "Az ipari forradalom nyomán feldolgozásra került cukor és gabona drámaian szűkítette a szánkban élő baktériumok körét, átengedve a terepet a lepedékképző változatoknak. A modern szájüreg lényegében állandóan természetellenes állapotban van."

A nemzetközi kutatócsoport emberi maradványok megkövesedett foglepedékéből nyert DNS segítségével elemezte 34, Észak-Európában talált csontváz szájüregi viszonyait. Mintákat használtak annak megállapítására, hogy a kőkorszak utolsó vadászó-gyűjtögetői óta a középkoron át az ipari forradalomig milyen változások mentek végbe.

"Ez az első bizonyíték arra, hogy az elmúlt 7500 év hogyan hatott a szervezetünkben élő baktériumokra, és a változás egészségügyi következményeire. A mai emberek szájüregi baktériumai kevésbé változatosak, ami krónikus betegségeket idézhet elő az adott területen" - mondta Cooper professzor.

A szintén vezető kutatóként közreműködő Christina Adler, a Sydney Egyetem munkatársa hangsúlyozta, hogy a fennmaradt foglepedék-maradványok jelentik az egyetlen forrást őseink baktériumflórájának tanulmányozásához. A foglepedék elemzése egyébként hatékony eszköz az étrendi és egészségügyi változások, illetve más szájüregi patogén tényezők azonosítására.

A szerzők szeretnék kiterjeszteni a kutatást nagyobb időintervallumra, más területekre és más embertípusokra is, például a neandervölgyiekre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra