A túlsúly növeli az ínybetegségek kockázatát

Szoros összefüggés van a túlsúly és a periodontális - azaz a fog körüli - betegségek között - derült ki amerikai kutatók tanulmányából.

A kutatók a vizsgálatok során 2445 nő és 2092 férfi adatait nézték végig, beleértve a súlyukat, a magasságukat, a korukat, esetleges kettes típusú cukorbetegségüket és különféle periodontális betegségeiket. Az eredmények egyértelműen kimutatták a túlsúly és a fogászati megbetegedések között fennálló kapcsolatot.

FogínygyulladásPouran Famili, a tanulmány szerzője, a Pittsburgh Egyetem Fogászati Tanszékének professzora elmondta, hogy az elhízás már nem csak az országon belül jelent komoly problémát, de egyre inkább globális jelenséggé válik, ráadásul mostanra már olyan országokat is érint, amelyeket eddig nem. A szerző hozzátette: "Mindeddig nem sokat foglalkoztak sem az elhízással, sem annak a fogászati betegségekre gyakorolt hatásával." Ezen változtatott a mostani tanulmány, azonban az összefüggés hátterében levő esetleges fiziológiai mechanizmusok felderítéséhez - véleményük szerint - még további kutatások szükségesek.

Egy másik, a Journal of Periodontology című folyóiratban megjelent tanulmány hasonló eredményekről számolt be. A szerzők szerint azonban "az még nem világos, vajon az elhízás okozza-e a periodontális megbetegedéseket, vagy éppen fordítva, a fog körüli betegségek vezetnek elhízáshoz."

Robert Genco, a New York Egyetem Fogorvosi Tanszékének professzora a fenti folyóiratban szintén ebben a témában tett közzé egy tanulmányt, amelyben arról is beszámolt, hogy a zsíros szövetek által termelt citokinek növelhetik a periodontális baktériumok következtében kialakult gyulladásos megbetegedések esélyét.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.