Veszélyes baktériumok lehetnek a lisztben

Gondoltad volna, hogy még egy olyan alapvető élelmiszer is veszélyes lehet a fogyasztókra nézve, mint a liszt? Pedig ez bizony így van. Mutatjuk, mire figyelmeztetnek a szakértők.

Kevesen tudják, hogy még a csomagolt, bolti lisztben is lehetnek baktériumok – hívta fel Facebook-követői figyelmét a közelmúltban az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer. A Német Szövetségi Kockázatértékelési Intézet (BfR) tájékoztatására hivatkozva azt írták, hogy egy átfogó termékteszt során a vizsgált búza-, rozs- és tönkölylisztek döntő többségében bizonyíthatóan jelen volt az E. coli baktérium (STEC).

lisztes arcú kislány egyedül süt
Kevesen tudják, hogy még a csomagolt, bolti lisztben is lehetnek baktériumok. Fotó: Getty Images

Ezért veszélyes az E. coli

„Az E. coli törzsek az ember normál bélflórájának természetes baktériumai, a kívülről a szervezetbe bejutó E. coli törzsek némelyike ugyanakkor olyan méreganyagokat termelhet, amelyek bélrendszeri gyulladást és más súlyos szövődményeket okozhatnak” – olvasható a bejegyzésben. Ezen ok miatt tehát érdemes fokozottan odafigyelni a liszt megfelelő kezelésére.

A legfontosabb szabályok

A BfR szerint – a szokásos konyhai higiéniai szabályokon túl – az alábbiakat is mindenképpen be kell tartani, amikor liszttel dolgozol:

  • Soha ne fogyassz a tésztából nyersen!
  • Mindig alaposan moss kezet, miután liszttel dolgoztál!
  • Kerüld a liszt és a közvetlen fogyasztásra szánt élelmiszerek érintkezését!
  • Liszttel való érintkezés után a felületeket, az edényeket és a konyhai eszközöket is alaposan tisztítsd meg mosogatószerrel!
  • A baktérium a sütés vagy főzés során elpusztul, de tésztává kevert liszt esetében ehhez 70 Celsius-fokos maghőmérséklet szükséges, legalább két percig!

Jelek, hogy a liszt nem megfelelő
Ha egy péksütemény vagy kenyér nem úgy sikerült, ahogy terveztük, akkor elképzelhető, hogy a liszttel van gond.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!