A banánfogyasztás újabb hatására derült fény

A túlzott sóbevitel egészségkárosító hatásait is ellensúlyozhatja a káliumban gazdag ételek fogyasztása, legalábbis a nőknél – derült ki egy frissen publikált tanulmányból.

Komoly betegségek megelőzésében lehet szerepe a káliumban gazdag étrendnek a nőknél. Az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) folyóiratában, a European Heart Journalban a napokban megjelent tanulmány szerint a banán, avokádó és lazac rendszeres fogyasztása segít a vérnyomás ideális szintjének megtartásában. Főként azon nők számára lehet fontos ez a diéta, akik az átlagosnál is több sót fogyasztanak – írja az Eurekalert.

A nők egészségére így hat a kálium

„Régóta ismert, hogy a túlzott sófogyasztás hatására megemelkedhet a vérnyomás, ami miatt többek között a szívinfarktus és a stroke kockázata is növekszik” – mondta Liffert Vogt, a tanulmány szerzője, az Amszterdami Egyetemi Orvosi Központok (Hollandia) professzora. A szakértő szerint hiába hívják fel rendszeresen a túlzott sóbevitel kockázatára a figyelmet, a lakosság jelentős része a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásával rendszeresen átlépi a határértéket. A káliumnak ugyanakkor lehet némi semlegesítő szerepe, hatására ugyanis több nátrium választódik ki és távozik a szervezetből vizelettel.

kálium, káliumfogyasztás
A nők szervezetére különösen jótékony hatással lehet a káliumban gazdag étrend. Fotó: Getty Images

Összesen 24 963 résztvevő (11 267 férfi és 13 696 nő) bevonásával készült az EPIC-Norfolk tanulmánya. A 40 és 79 év közötti korosztály egészségügyi adatait helyi orvosi rendelőktől vették át, a résztvevőkkel pedig kitöltettek egy kérdőívet az életmódbeli szokásokról, megmérték a vérnyomásukat és vizeletmintát vettek tőlük. A vizeletben lévő nátrium és kálium alapján következtettek a nátriumbevitelre is. A résztvevőket három csoportra osztották aszerint, hogy nátrium- és káliumbevitelük alacsony, közepes vagy magas szintű. 

A kutatók elemezték a káliumbevitel és a vérnyomás közötti összefüggést az életkor, a nem, valamint az elfogyasztott nátrium mennyiségét is figyelembe véve. Nők esetén találtak összefüggést a káliumfogyasztás (gramm/nap) és a vérnyomás között – ahogy nőtt a káliumbevitel, úgy csökkent a vérnyomás. Legnagyobb mértékben azoknál látszódott a kálium hatása a vérnyomásra, akik különösen sok nátriumot juttattak a szervezetükbe, vagyis nagyon sós ételeket fogyasztottak. Férfiaknál azonban nem talált összefüggést a kálium és a vérnyomás között a kutatás.

A közel húsz évet felölelő vizsgálati időszakban a résztvevők 55 százaléka került kórházba vagy halt meg szív- és érrendszeri betegség miatt. A kutatók elemezték a káliumbevitel és a szív- és érrendszeri események közötti összefüggést, amit a kor, a nem és számos életmódbeli tényező (dohányzás, alkoholfogyasztás) alapján is korrigáltak. A csoport azon harmadánál, amely a legtöbb káliumot fogyasztotta, 13 százalékkal alacsonyabb volt a kardiovaszkuláris események kockázata.

Az eredmények azt sugallják, hogy a kálium segít megőrizni a szív egészségét, de a nők többet profitálnak belőle, mint a férfiak – mondta el Liffert Vogt. Ugyanolyan szintű káliumbevitel esetén azonban a nátriumfogyasztás mennyisége nem befolyásolta érdemileg a szívbetegségek kockázatát. Ez a professzor szerint azt jelentheti, hogy a kálium más módon is védi a szívet a nátriumkiválasztás fokozásán túl. Ennek kivizsgálására újabb kísérleteket sürget a szakember.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) javaslata szerint egy átlagos felnőttnek legalább 3,5 gramm káliumot és kevesebb mint 2 gramm nátriumot (ami 5 gramm sónak felel meg) kell fogyasztania naponta. A magas káliumtartalmú élelmiszerek közé tartoznak bizonyos zöldségek (brokkoli, spenót, articsóka), gyümölcsök (banán, szilva), diófélék, bab, tejtermékek és hal. Például egy 115 grammos banán 375 mg káliumot tartalmaz, 154 gramm főtt lazac 780 mg, egy 136 grammos burgonya 500 mg, és 1 csésze tej 375 mg.

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25, +31 °C
Minimum: +15, +21 °C

Változóan felhős lesz az ég, de több órára kisüt a nap. Elszórtan, nagyobb eséllyel a Dunántúlon és keleten számíthatunk záporra, zivatarra. Élénk, erős lökésekkel kísért északkeleti szél mellett 25, 31 fok között alakulnak a maximumhőmérsékletek. Kedden front nem érkezik, de a magasban zajló folyamatok hatására front jellegű tünetek léphetnek fel. Gyakori lehet a görcsös és a migrénes fejfájás, egész nap ingadozhat a vérnyomás. Egyesek alvászavarokat is tapasztalhatnak. A szabadtéri programoknak kedveznek a körülmények, de a záporok miatt az esernyőt is célszerű kéznél tartani. A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Fülledtség (magas páratartalom 25 fok feletti hőmérséklettel)