Tovább élnek a vegák?

A vegetáriánusoknál 12 százalékkal alacsonyabb a halálozási kockázat - derül ki egy friss kaliforniai kutatásból, amelyet 73.300 személy bevonásával készítettek. A húst nem evőknél a rákot kivéve valamennyi betegség ritkábban jelent meg halálokként.

"Bizonyos vegetáriánus diéták a olyan potenciális haláloki tényezők kialakulásának visszaszorulásához társíthatóak, mint a szív- és veseproblémák, vagy a cukorbetegség" - mondta a kutatást vezető Dr. Michael Orlich, a Loma Linda Egyetem megelőző orvostani szakértője. "Az összefüggés kulcsának részei lehetnek a húsmentes étrend megszorításai, de akár a növényi eredetű táplálékok magasabb aránya is" - tette hozzá. Az eredmények a című szakfolyóirat internetes változatában jelentek meg.

A tanulmány elkészítéséhez étrendre vonatkozó kérdőíveket töltettek ki a résztvevőkkel, akiket öt csoportba soroltak: nem vegetáriánus, félvegetáriánus (hetente maximum egyszeri hús- vagy halfogyasztással), peszkovegetáriánus (tengeri eredetű táplálékot fogyaszt, más húsfélét nem), lakto-ovo vegetáriánus (tejterméket és tojást fogyaszt), illetve vegán kategórába - utóbbiak minden állati eredetű terméket elutasítanak, még mézet sem esznek.

Az ötéves követési periódusban 2570-en haltak meg, ám a vegetáriánusok között 12 százalékkal alacsonyabb volt a halálozási arány, mint a húsevők körében. A különbség élénkebben jelen volt a férfiaknál, mint a nőknél.Ezen kívül a vegetáriánusok magasabb átlagéletkorúak és iskolázottabbak voltak, többet mozogtak, valamint kevesebb alkoholt fogyasztottak, és kevesebben is dohányoztak.

A kutatók hangsúlyozták, hogy nem a vegetáriánus diétákat akarták egymással összehasonlítani, ezért nem is emelték ki, melyik bizonyult közülük a legegészségesebbnek. Csupán a húsevő étrenddel hasonlították össze valamennyiüket együttvéve. "A jövőben pontosan meg akarjuk vizsgálni, hogy milyen táplálékok fogyasztása és elkerülése párosul a halálozási arány csökkenésével" - tette hozzá Dr. Orlich.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Az ország délnyugati harmadában a vastagabb felhőzet fokozatosan vékonyodik, és vonul déli irányba, másutt általában napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok délután időszakosan jobban összeállhatnak. A délnyugati határ mentén kisebb eső, záporeső előfordulhat, az ország többi részén csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, napközben főképp északkeleten, keleten, estétől már több helyen erős, néhol akár viharos lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.