Reggeli szokások, melyektől hízhatunk

Kevesen tudják, de ahhoz, hogy ne tudjunk fogyni, már annyi is elég lehet, hogy nem megfelelően indítjuk a napunkat. Éppen ezért érdemes lehet elkerülni az alábbiakat.

Túl sokáig alszunk

Már szinte mindenki tudja, hogy a túlságosan kevés alvás hízáshoz vezethet, mivel ilyenkor megemelkedik a szervezetben a kortizol szintje, ami miatt megnő az étvágyunk is. Csakhogy az egészséges testsúly elérésének szempontjából ennek az ellenkezője sem igazán jó. Kutatások szerint azoknak, akik naponta tíz órát vagy többet alszanak, magasabb a testtömegindexük, mint akik beérik hét és kilenc óra közötti mennyiséggel.

Az ideális fogyás hat alapszabályáról részletesen itt olvashat!

Sötétben készülődünk

Ha ébredés után nem húzzuk el a függönyöket, és nem engedünk fényt a lakásba, akkor ez hatással lehet a testsúlyunkra. Egy kutatás szerint azok, akiket természetes fény ér a reggeli, délelőtti órákban, általában alacsonyabb a súlya, mint azoknak, akik kevesebbet érintkeznek napfénnyel. Ez azért van, mert testünk működése - többek között anyagcserénk is - a belső óránkhoz alkalmazkodik, amely a reggeli napból áradó kék fényt afféle igazodási pontként használja.

Reggeli szokásaink befolyásolják a súlyunkat
Reggeli szokásaink befolyásolják a súlyunkat

Nem ágyazunk be

Ez talán furán hangzik, de egy kutatás szerint azok, akik beágyaznak, 19 százalékkal pihentetőbben alszanak azoknál, akik nem. Ráadásul egy másik kutatás szakértői bebizonyították, hogy akik reggelente rendbe szedik az ágyukat indulás előtt, jobban ragaszkodnak olyan egészséges szokásaikhoz is, mint a kiegyensúlyozott táplálkozás vagy a rendszeres mozgás.

Nem mérjük magunkat

A Cornell egyetem 162 túlsúlyos férfi és nő bevonásával végzett kutatást, amely két évig tartott. Arra jutottak, hogy akik mindennap mérték magukat, többet fogytak , és hosszabb ideig tudták tartani a súlyukat is. A napi méretkezésre a legjobb a reggel - röviddel felkelés után kaphatjuk a legpontosabb eredményeket.

Forrás: womenshealthmag.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

A délkeleti, déli részeken is megszűnik a csapadék, nagyrészt kiderül az ég, de délnyugaton és helyenként északon, északkeleten maradhatnak felhős körzetek. Az északnyugati szél időnként élénk lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 18 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, szélcsendes északi, északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb lehet. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.