Heti 15 ezer forintból főzni? Nem lehetetlen

Az előttünk álló időszakban valószínűleg további áremelkedésekre számíthatunk. Hogyan lehet olcsón, mégis változatosan kiadósat és finomat főzni? Miken kell változtatnunk, hogy könnyebben boldoguljunk a bevásárlásnál? Harmath Eszterrel, a háromgyermekes anyával és a KarantÉNkonyhám című szakácskönyv szerzőjével beszélgettünk.

Mindennap főzni sokaknak eddig is kihívást jelentett: munka és/vagy kisgyerekek mellett a heti menü tervezése és az alapanyagok beszerzése, majd a fogások elkészítése nem mindig egyszerű mutatvány. Most azonban van egy plusz nehezítő tényező: a drasztikus áremelkedés. Egyre jobban meg kell tehát néznünk, mire mennyi pénzt vagyunk még hajlandóak – vagy képesek – kifizetni. „Azt vettem észre, hogy az átlagosan 30-35 ezer forintos heti nagybevásárlás egyszer csak 50 ezer lett. Láttam a kasszások arcán is a döbbenetet, akik már arcról felismernek, nekik is új volt a végösszeg. Volt, hogy együtt néztük meg a blokkot, vajon mi is került a bevásárláson ennyibe. Kellett nagyjából egy hónap, hogy az addigi megszokott termékeket le tudjam váltani úgy, hogy újra visszaszorítsam a heti kiadást 35 ezer környékére” – mondta a HáziPatika.com megkeresésére Harmath Eszter, a KarantÉNkonyhám nevű Facebook-csoport alapítója és az azonos című szakácskönyv szerzője.

Egyébként nem is annyira meglepő, hogy sokakat sokkolt az utóbbi hónapokban látott drágulás mértéke. Legutóbb ugyanis 1995-ben emelkedtek a jelenlegi ütemnél  gyorsabban az élelmiszerárak. A legrosszabb talán az, hogy a legdrasztikusabb drágulás pont azokat az alapvető élelmiszereket sújtotta, amelyeket a legtöbben napi rendszerességgel fogyasztanak: a tejtermékekért 50-60, egyes péktermékekért pedig 70-80 százalékkal kell többet fizetnünk jelenleg, mint egy évvel ezelőtt. De durván megnőtt a csirkehús, a 4 tojásos spagetti, a sertészsír, a háztartási keksz, a kakaópor, a rétesliszt, az őrölt kávé és a fagyasztott hasábburgonya ára is: ezek az elmúlt 20 év során összesen nem drágultak annyit, mint amennyit ebben az évben. Egyes számítások szerint pedig augusztusban Magyarországon volt a legnagyobb mértékű az élelmiszerinfláció az unión belül: 20 százalékkal magasabb, mint az EU-s átlag. Nálunk drágult meg a leginkább a hús, a sajt, a tej, a tojás és a kenyér is.

főzés, élelmiszerdrágulás, infláció, költségek
Egyre jobban meg kell néznünk, mire mennyi pénzt adunk ki. Fotó: Getty Images

Másfajta gondolkodásra van szükség

A háromgyermekes édesanya szerint a kiadások féken tartásának titka, hogy teljesen át kell strukturálni a vásárlásokat. Ő például egyes termékeket már egyszerűen nem vesz meg. „Vannak, amiket nagyon szeretnek a gyerekek, azokat megveszem drágábban is, de sok mindenről így is le kell mondani” – fogalmazott. Véleménye szerint egyre inkább el kell engedni a „valamit megkívántam, gyorsan beszaladok a boltba” típusú vásárlásokat is, mert könnyen előfordulhat, hogy amikor komolyabb tervezés nélkül csak beugrunk pár dologért, a végén több ezret hagyunk a pénztárnál, egyetlen étkezésre. „Legutóbb, amikor nagyon ettem volna valami sajtos-tejszínes tésztát, ledöbbentem, hogy a legolcsóbb tömlős sajt, főzőtejszín, egy kis bacon, és az akciós trappista összesen 4 ezer forintba került. És akkor még tésztát nem is kellett vennem, mert az volt otthon” – árulta el.

Az egyébként több anyás csoportban is látszik, hogy sokaknak át kellett gondolniuk az eddigi étkezési és vásárlási szokásaikat. Van, aki az üveges bébiétel helyett inkább mindennap főz egy kis adag étel a babájának, mások pedig igyekeznek kihasználni a törzsvásárlói kártyákban és kuponokban rejlő lehetőségeket. Többen is „tiltólistára” tették az ételrendelést, inkább nagyobb adagokat főznek hétvégente, és egyszemélyes adagokra szétosztva lefagyasztják – így egy rohanó munkanapon sem csábulnak el. Az akciós ajánlatokat is érdemes átnézni vásárlás előtt, tartós élelmiszerekből pedig többet vásárolni. Harmath szerint viszont túlságosan betárazni sem érdemes, mert ha elfeledkezünk valamiről, és lejár, akkor az szintén pazarlásnak és pénzkidobásnak számít.

Európát egyre súlyosabb energia- és gazdasági válság sújtja, amelynek hatásai a mindennapi életünkben is mind erősebben érződnek. A mostani helyzetben különösen felértékelődik a pénzügyi tudatosság, így azok a megoldási lehetőségek, amelyek révén a háztartások mérsékelni tudják rendszeres kiadásaikat. E téren az élelmiszer-pazarlás visszafogása egy gyakran alábecsült vagy figyelmen kívül hagyott, valójában azonban igen kecsegtető lehetőség.

A többgyermekes anya egyébként számos tippet adott az élelmiszervásárlás költségeinek lefaragásához. Nagy változást jelenthet például a kiadásokban, ha nem ragaszkodunk ahhoz, hogy mindennap kerüljön hús is az asztalra. Amikor viszont mégis húsos fogásra vágyunk, akkor a megdrágult marhahús helyett ajánlott inkább pulykát választani például egy pörköltbe. „Korábban a húslevesbe is megvettem a drágább húsokat, pedig pulykanyakból vagy csirkelevescsomagból is kiválóan meg lehet főzni. Az olyan úri huncutságokról is, mint a lazac, szintén lemondtam, ahogy a kedvenc fetás-pesztós-mozarellás tésztámról is.” Bolti tészta helyett gyakran készít viszont gnocchit, amiből – ahogy fogalmazott – nagyon olcsón ipari mennyiséget lehet gyártani.

Olvassa el a cikksorozat további cikkeit is!

„Itt van a szódabikarbóna, fogom, és kisikálom vele a kádat”
Egy családi nyaralás árát dobjuk a szemétbe

Emellett hatalmas előnyt – és megspórolt százasokat – jelenthet az is, ha legalább a konyhaablakunkban van egy kis virágláda, ahol magunknak termeszthetjük a fűszer- és gyógynövényeket. Az ételek izgalmasabbá tétele mellett például tea készítéséhez is felhasználja a citromfüvet és a mentát, amellyel szintén megtakarít. 

Heti 15 ezerből is lehet változatosan főzni

Lehet alternatívákat találni, viszont ez sok gondolkodást és utánajárást igényelhet. Harmath egyik új projektje azonban éppen ahhoz ad sorvezetőt családanyák ezreinek, hogy minden nap finom és tápláló főtt étel kerülhessen az asztalra, mindössze heti 15 ezer forintból (2 felnőttre és 3 hat év alatti gyerekre számolva). Nemrég osztotta meg csoportjának 11 ezer tagjával a „spórolós heti menüt”, amelyet igyekezett úgy összeállítani, hogy a lehető legköltséghatékonyabb, emellett viszont minél sokszínűbb legyen. „Bele lehet férni heti 15 ezerbe, és még ennyiből is lehet változatosan főzni” – fogalmazott. Úgy kalkulált, hogy a hét 3 napján csak egy kiadós egytálétel kerül az asztalra, a maradék 4 napban viszont leves és főétel is készül. A fogások között helyet kapott például a tojásos nokedli, a rizskoch és a házi gnocchi is. 

Harmath egyébként egyetért azzal, hogy egy heti menüt költséghatékonyan összerakni igenis nehéz. Mint mondta, a tervezés során mindig úgy kell kalkulálni, hogy a romlandó alapanyagok fogyjanak el először. De az sem mindegy, mikor főzzük meg és mikor esszük meg az adott ételt, mert nem minden marad élvezhető másnap is. Ha pedig van egy lélektani határ, amely fölé semmiképpen sem mehet a bevásárlás végösszege, az még nagyobb kihívást jelenthet, hiszen bizonyos ételeknek napról napra változik az ára, ez tehát szintén megnehezíti a tervezést.

Nem mindenre igaz, hogy jobban megéri otthon elkészíteni

Sokat spórolhatunk azzal is, ha azokat a termékeket, amelyeket eddig boltban vagy pékségben vásároltunk, megpróbáljuk elkészíteni otthon. Eszter családja például már kizárólag házi péktermékeket fogyaszt. „Kakaós csigát például fillérekből meg lehet csinálni, és sokkal finomabb is, mint amiket eddig vettünk. 2 kovászos kenyeret pedig 500 forintból megsütök” – mondta. Az általa készített kenyeret egyébként az utolsó morzsáig felhasználják. A negyedik napon például,  amikor már szikkadtabb a kenyér, akkor mézeskalácsformákkal kiszaggatja a szeletek belsejét és bundás kenyeret készít belőle, a maradékot pedig kiszárítja és ledarálja zsemlemorzsának.

Nem mindenre igaz azonban, hogy jobban megéri otthon megcsinálni – hívta fel a figyelmet. A májkrémbe szükséges 250 grammnyi vaj ugyanis 1300, a hússal együtt pedig máris 3 ezer forintra ugrik egy adag házi májkrém ára. Megjegyezte ugyanakkor, hogy bár a tojás egyáltalán nem nevezhető olcsónak, nagyon sok nagyon mindent lehet belőle készíteni, akár spórolós ételeket is. A császármorzsa és az amerikai palacsinta például reggelire és vacsorára is nagy sikert arathat, ha gyorsan és viszonylag kevés költséggel kell valami finomat alkotni az otthon lévő alapanyagokból.

A spórolós ebédötleteket egyébként a közeljövőben olcsó reggeli- és vacsoratippekkel is tervezi kiegészíteni, amelyre a csoporttagok reakciói alapján van is igény. Fontosnak tartja ugyanakkor, hogy olyan közösséget építsen ki, ahol a jelenleginél is jobban segíthetik egymást a tagok. 

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, zápor. Az északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Késő este 3, 9 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra