A penész mikroszkopikus gombákból áll, amelyek növényi és állati anyagokon élnek. Leggyakrabban nedves, meleg, sötét, és rosszul szellőzött helyeken él, de sajnos a hűtőszekrényünk hűvösében is képes megtelepedni.

Mindennapi ételeink, italaink megpenészedett állapotban egészségünkre károsak, sőt veszélyesek is lehetnek, tehát ekkor különös körültekintéssel kell eljárnunk. Azonban nem minden penész káros, gondoljunk csak a míves sajtokra vagy a szalámi héjára!

A nagybevásárlásból hazaérve első dolgunk hűtőbe tenni a romlandó élelmiszereket. Azonban számos zöldség és gyümölcs tárolására nem a hűtőszekrény a legalkalmasabb hely. Dudás Ágnes dietetikus segítségével korábbi cikkünkben összegyűjtöttünk néhány árut, amit nem érdemes hűtőbe tenni.

A legveszélyesebbek

A penészgomba allergiás reakciót, légzési nehézségeket is válthat ki. Némely fajták mikotoxint, vagyis mérgező anyagokat képeznek. Az egyik legkomolyabb ezek közül az aflatoxin, amely tárolt kukoricában, dióban, földimogyoróban telepedhet meg. Ha ezeket avasnak, keserűnek, penészesnek érezzük, semmiképpen ne fogyasszuk el!

Különösen veszélyeztetett csoportok

Várandós anyák, kiskorú gyermekek, idős emberek, meggyengült immunrendszerrel rendelkező egyének különös gonddal járjanak el a penészes ételek elkerülésében! A mindennapi ételeinken megtelepedő penész akkor szövi át igen gyorsan az egész élelmiszert, ha lazább szerkezetű, magas víztartalmú zöldségről, gyümölcsről van szó. Ilyen esetben nem elegendő levágni a penészes részt, mert a gombafonalak már láthatatlan módon behálózták az étel mélyebb rétegeit is, és a fonalak mentén szabad szemmel ugyancsak láthatatlan baktériumtelepek alakulhatnak ki.

Mindennapi ételeink, italaink megpenészedett állapotban egészségünkre károsak
Mindennapi ételeink, italaink megpenészedett állapotban egészségünkre károsak

Egyik leghétköznapibb példa lehet erre a jelenségre pl. a paradicsom, amelynél, ha egy kis része megpenészedik, az egész paradicsom ízét áthatja, még főtt állapotban is érezhető, egy egész tál ételt elronthatunk vele, ha csak egyetlen penészes példány belekerül. Ugyanígy kidobandók a félig megpenészedett uborka, citrusgyümölcsök, az eper, a málna, a szeder, vagy a puha barack, valamint a rostos gyümölcslevek, lekvárok, kompótok. Ezek közül is a diabetikus, illetve alacsonyabb cukortartalommal készült lekvárok még érzékenyebbek. Mindenfajta gabonanemű és pékáru, kenyér ugyancsak kidobandó penész megjelenése után! A kenyérnél néha már a megváltozott illat jelzi, hogy baj van, esetleg még az apró penészfoltok megjelenése előtt.

Húsfélék, tejtermékek

A tőkehúsoknál és felvágottaknál a penész jelenléte egyértelműen jelzi, hogy fogyasztásra nem alkalmas. (Kivéve pl. a szalámi héján lévő úgynevezett nemes penészt.) A penészes tejet sem szabad felhasználni. A sajtoknál azonban kicsit más a helyzet, hiszen vannak olyan fajták, amelyek gondosan kontrollált nemes penészek segítségével érlelődnek. Némely sajtnak - mint pl. az olasz gorgonzola, a márványsajt vagy francia megfelelője, a roquefort - kifejezetten a penész adja a karakterét. Ha azonban egy friss, fehér krémsajton penészfoltok jelennek meg, az már fogyasztásra nem alkalmas!

Megelőző óvintézkedések

Fontos a hűtőszekrény rendszeres takarítása, átmosása, kitörlése, mert a spórák felszaporodhatnak a hűtőben vagy a mosogatószivacson is. Egy evőkanálnyi szódabikarbónát és 1 dl ecetet egy liter vízben elkeverve, kitűnő tisztítószert készíthetünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.