Karalábéfőzelék egészségesen

A karalábéfőzelék talán nem az étlapok legkapósabb menüje, holott egy kis odafigyeléssel kiváló, és főként egészséges ebéd készülhet belőle. Mutatjuk, hogyan!

Egyesek szinte rajonganak a főzelékekért , míg másokat egyenesen ki lehet kergetni a világból velük. Pedig az egészséges étrend alapját képezik ezek az ételek, a konyhában kicsit is járatosak pedig kikísérletezhetik az ízlésüknek legmegfelelőbb elkészítési módokat. Így van ez a karalábéval is, amelyet talán kevesen tartanak a legkedveltebb ételeik között, néhány tippet megfogadva azonban nem csak ízletes, de egészséges ebédet készíthetünk belőle.

A zöldségalapú egytálétel nem magyar találmány, azonban ahogyan mi készítjük a főzeléket, úgy nem készíti senki. Az alábbi cikkünkben összegyűjtöttünk néhány érdekességet a főzelékekről!

Miért is jó a karalábé fogyasztása? Diétázók számára jól ismert vendég lehet a tányérokon, hiszen kimondottan kalóriaszegény, és magas rosttartalmának köszönhetően segíti az emésztés működését is. Emellett vitamintartalma sem elhanyagolható, A- B1-, B2-, B6- és C-vitaminban egyaránt gazdag. A legtöbben leves, vagy főzelék formájában fogyasztják, lássuk, ez utóbbit hogyan lehet egészségesen elkészíteni.

Karalábéból nem csak ízletes, de egészséges ebédet készíthetünk
Karalábéból nem csak ízletes, de egészséges ebédet készíthetünk

Karalábéfőzelék

Hozzávalók 4 személyre:

  • 5 dkg vaj
  • 1 közepes fej vöröshagyma, finomra vágva
  • 3 közepes karalábé, kockákra vágva
  • 2 evőkanál rizsliszt
  • 1 csokor petrezselyem finomra vágva
  • fél liter biotej vagy szójatej
  • só

A vajon elkezdjük pirítani a hagymát, majd a karalábét, és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Ízlés szerint egy kevés sóval ízesítsük. Amikor visszapirult a zsírjára, meghintjük a liszttel - mi rizslisztet ajánlunk az elkészítéshez, ami kevésbé csomósodik, ráadásul egészségesebb is a búzalisztnél.

Ezt követően beleszórjuk a petrezselymet, és folyamatos kevergetés mellett felöntjük a tejjel. Javasoljuk a zsírszegény tej használatát, de az igazán egészségtudatosak biotejet vagy szójatejet is használhatnak. Felforraljuk, ha túl sűrű lenne, vízzel hígíthatunk rajta. Lassú tűzön, kevergetés mellett rövid idő alatt elkészül az ízletes főzelék.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.