Kánikulában ezeket igyuk

Nyáron talán még fontosabb, hogy eleget igyunk. Sokan azonban hamar megunják a sima vizet, és emiatt kevesebb folyadékot visznek be a kelleténél. Ilyenkor érdemesebb bevetni az alábbi recepteket.

Uborka, bazsalikom és eper

Szeleteljünk fel egy szem epret , és dobjuk egy nagy pohárba négy uborkakarika és három bazsalikomlevél társaságában, majd öntsük fel hideg vízzel. Keverjük meg, és hagyjuk állni 20 percet, úgy még finomabb.

Kivi

Vékonyan szeleteljünk fel három-négy kivit , és dobjuk egy befőttes üvegbe. Töltsük tele az üveget vízzel, és tartsuk a hűtőben - isteni és hűsítő.

A kivi gyümölcs nagy mennyiségű tápanyagot, ugyanakkor kevés kalóriát tartalmaz. Milyen hatással van az emberi szervezetre, hogyan fogyasszuk? Cikkünkben a válasz!

Ananász és gyömbér

Egy csésze felkockázott ananászt keverjünk össze egy ujjnyi reszelt vagy vékonyan felszeletelt gyömbérrel, tegyük kancsóba, és öntsük fel nyolc csésze vízzel. Fogyasztás előtt legalább három órára tegyük hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek.

Ananásszal és gyömbérrel kiválóan ízesíthető a víz
Ananásszal és gyömbérrel kiválóan ízesíthető a víz

Uborka és levendula

Egy kígyóuborkát vékonyan szeleteljünk fel, és tegyünk mellé két ág levendulát vagy egy evőkanál szárított étkezési levendulát egy befőttesüvegben. Öntsük fel vízzel, és hűtsük be - fogyasztás előtt le kell szűrni.

Áfonya és narancs

Egy marék áfonyát és két, gerezdekre vágott narancsot öntsünk le egy kancsóban vízzel, és alaposan hűtsük be.

Dinnye és bazsalikom

Két nagy szelet kockázzunk fel, és dobjunk rá egy marék bazsalikomlevelet , majd egy kancsóban öntsük fel körülbelül nyolc pohár vízzel, és fogyasztás előtt hűtsük három órán át.

Alma és fahéj

Egy almát kockázzunk fel, tegyük egy kancsóba, dobjunk mellé két fahéjrudat, és öntsük fel nyolc pohár vízzel, majd néhány órára tegyük a hűtőbe. Szilvával és körtével is nagyon finom.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.