Jelek, hogy túl sok sót eszünk (2)

A legtöbb egészségügyi ajánlás szerint a napi sóbevitel körülbelül 2300 milligramm, ami egy teáskanálnyi mennyiségnek felel meg. Csakhogy ennél sokan jóval többet fogyasztanak, aminek hosszú távon az alábbi tünetei, jelei is lehetnek.

Duzzadás

Az ujjak, a boka, a lábfej, a lábujjak, illetve a szemkörnyék puffadása is utalhat arra, hogy érdemes lenne kissé visszafognunk a sóbevitelt. A túl sok nátrium hatására szervezetünk ugyanis vizet kezd visszatartani - ez okozza a tüneteket, amelyek megszűnhetnek, ha kevesebb sót eszünk.

Naponta ennyit sót szabad enni - részletek !

Csillapíthatatlan szomjúság

A sóban található nátrium segít a szervezetnek fenntartani a folyadékháztartás egyensúlyát. Ha túl sokat viszünk be belőle, akkor a szervezetnek több folyadékra van szüksége, hogy az izmok és a szervek megfelelően tudjanak működni, a szomjúság pedig annak jele, hogy testünk próbálja kiegyenlíteni a só-víz egyensúlyt.

A túl sok nátrium hatására a szervezetünk vizet kezd visszatartani
A túl sok nátrium hatására a szervezetünk vizet kezd visszatartani. Fotó: Getty Images

Változások a vizeletben

Ha túl sok sót eszünk, akkor a veséknek többet kell dolgoznia, hogy eltávolítsák a szervezetből. Ez megbetegítheti a veséket, a vizeletürítést pedig nagyon gyakorivá, míg a vizelet színét abnormálisan világossá teheti. Gyakoribb azonban, hogy a só dehidratáló hatása miatt a vizelet besűrűsödik, a vizelés ritkábbá válik, a vizelet színe pedig nagyon sötét sárga, már-már narancsos árnyalatú lesz.

Csontfájdalom

Ha a nagy mennyiségű elfogyasztott konyhasót a vesék nem tudják teljesen kimosni, akkor ez megnövelheti a kalciumvesztést, amit előbb-utóbb a csontjainkban is érezni fogunk. A krónikus kalciumhiány miatt a csontok, a fogak fájni kezdhetnek, és megnőhet a fogvesztés, illetve a csontritkulás esélye is.

Izomgörcsök

Egészségünk szempontjából nagyon fontos, hogy a nátrium és a kálium egyensúlya ne boruljon fel a szervezetben. Ha a túl sok sós étel fogyasztása miatt ez mégis megtörténik, akkor izmaink fájni, görcsölni kezdhetnek, illetve fájdalmas, éjszakai izomgörcsökkel is számolnunk kell, amelyek ráadásul a pihentető alvást is ellehetetlenítik.

Forrás: brightsde.me

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.