Fitneszguruk öröme: fogyókúrázókon szerzett zsíros milliók

Az elhízásért sokszor meg kell fizetni, pedig ingyen is le lehet fogyni. Amerikában már többet költenek az emberek a diétákra, mint dohányzásra.

Magyarországon minden második ember fogyókúrázott már és minden ötödiknek szüksége lenne rá. Ezt használják ki azok, akik diétás csodamódszerekkel szeretnék felhizlalni a bankszámlájukat.

"Elhízottnak azt az embert tekintjük, aki életkora, magassága, neme és csontszerkezete alapján 20 százalékos többlet testzsírral rendelkezik - ezt Bodrogi Magdolna táplálkozási szakértő mondta.

A zsír ugyanakkor fontos része a szervezetnek. Szükség van rá, mert a később felhasználható energiát tárolja. Ha azonban túl sok van belőle, veszélyforrássá válik. A súlyosan elhízott embernek kétszer nagyobb eséllyel lesz epeköve, mozgásszervi panasza, magas vérnyomása és cukorbetegsége, mint a normál súlyúnak.

Magyarországon ezzel a problémával minden ötödik embernek szembe kell(ene) néznie. Közülük szinte mind próbálkozott már valamilyen fogyókúrával. Rendszerint hiába. Sőt. A hozzáértők szerint az elhízás egyik legfőbb oka maga a fogyókúra. A testükkel elégedetlen tömegek kiszolgálása ugyanakkor hatalmas üzlet is. Magyarországon erről nincs konkrét adat, de Amerikában igen. Ott évente 35 milliárd dollárt költenek fogyasztószerekre az emberek. Többet, mint cigarettára. Finnországban azt is kiszámolták, hogy évente 260 millió euróba kerül az elhízás miatt keletkezett egészségügyi problémák kezelése. A WHO szerint Európa országaiban a túlsúly kezelése a GDP egy százalékát kitevő költséget is jelenthet. A közvetlen egészségügyi kiadásoknak pedig a hat százalékát is felemésztheti. Nem csoda, ha az Európai Unió is egyre komolyabban foglalkozik a súlyos problémával, miközben világszerte nagy sikerrel futnak és komoly reklámbevételeket hoznak a fogyasztóshow-műsorok.

A hazai fitneszguruk élesedő versenye és az a tény, hogy az update módszerrel a leggazdagabb száz magyar közé lehet kerülni, szintén azt jelzi, hogy a sikeres fogyás ígérete hazánkban is hizlalja a bankszámlákat. A zsíros piacon pont ezért hemzsegnek a "garantált" módszerek, több mint százféle különböző, fogyást segítő csodaszerhez lehet hozzájutni. Az ananásztablettától a szűzteakapszulán keresztül a különböző fogyókúrás italokig, napokig lehet válogatni közöttük. A legolcsóbb havi adag 1200 forintba kerül, de százezer forintot is el lehet költeni olyan reggeli és esti étkezéshelyettesítőkre, amelyektől nem hízni, hanem fogyni lehet. Többségük lemondások nélkül és három hónap alatt ígér látványos sikert. Persze néhány óra leforgása alatt is meg lehet szabadulni akár tíz kiló zsírtól. Meg legalább kétszázezer forinttól. Ennyibe kerül ugyanis a legegyszerűbb zsírleszívás.

Seffer István plasztikai sebész azt mondja: a plasztikai sebészek a fogyókúrában csak annyiban tudnak segíteni, hogy egy-egy szépészeti beavatkozás önbizalmat ad, amely sokat segít a kitartásban. Amúgy a zsírleszívás alakformálás, nem pedig fogyókúra, a kedvezőtlen genetikus testi adottságokat lehet eltüntetni vele. A gyomorgyűrű és a gyomorba helyezhető csodaballon ugyancsak egyre népszerűbb Magyarországon is. Mindkettő abban segít, hogy meggátolja a féktelen táplálékbevitelt. Négy-öt hónap alatt akár harminc kilót is le lehet fogyni a segítségükkel. Kockázata mindegyiknek van, és nem is olcsó módszerek: félmillió forintot kell fizetni ezekért a beavatkozásokért. A sztárok körében ma a legdivatosabb és legdrágább módszer a Wild Fitness. Ez hagyományos mozgást jelent extrém körülmények között. Sivatagi és dzsungeledzéseket például. Egy 9 napos "kiképzőtábor" 2600 fontba, azaz 942 ezer forintba kerül.

Hankiss Elemér szociológus állítja: azért értékelődött fel ennyire a testi szépség manapság, mert a fiatalságot sugározza. Hódít ugyanis a fiatalságkultusz. Ez Amerikából indult és a harmincas évek óta hódítja a világot. Ennek pedig egyik fontos része a szép test. A ma is vonzó, karcsú derék és alkat azért ennyire trendi, mert elégedettséget és jólétet sugall, amivel persze újabb fogyasztásra ösztönöz. Mégsem most jött divatba: a 18. század óta folyamatosan hódít.

Makány Márta, a Nara szalon divattervezője azt vallja: egy telt nő is lehet szép és divatos. Ezzel azonban véletlenül sem szeretne a kövérség mellett kampányolni. Azért, mert a túlsúly nem egészséges. Már csak azért sem, mert szerinte a kövér embereknek nehezebb boldogulni. "A hozzánk való viszonyulás alapvetően belőlünk indul ki - mondta Makány Márta. - A kövér emberek közül viszont csak kevesen tudják boldogan és elégedetten elfogadni magukat. Az pedig, aki nem érzi jól magát a bőrében, kevésbé lesz sikeres."

Olyannyira, hogy akár komoly hátrány is érheti őket a munkavállalásnál. A multi-cégek többsége ugyanis, ahogy a dohányosokat, úgy a kövéreket is gyakran diszkriminálja. Persze nem nyíltan, de a jelentős túlsúly nagyban rontja az esélyeket a munkaerőpiacon. "Néhány extrém esetet leszámítva a fogyás kizárólag sok mozgás és akaraterő kérdése - mondta Bodrogi Magdolna. - Ezek nem kerülnek pénzbe, a táplálék-kiegészítők és csodaszerek ugyanis legtöbbször csak teljesen felesleges kiadást jelentenek."

Anorexia stopA francia színésznő, Isabelle Caro elrettentő képeivel próbálják felhívni a figyelmet a túlzott soványság problémájára Milánóban. A divathét szervezői a soványság kultuszának árnyoldalaira irányítják a figyelmet a sokkoló plakátokkal. Az anorexiás, 31 kilós Isabelle Caro hirdeti: mondjanak nemet a "nullás" méretekre. A fotókat a neves olasz művész, Oliviero Toscani készítette - az ő nevéhez fűződnek a Benetton botrányos fotósorozatai is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Továbbra is északkeleten várható a legkevesebb felhő, másutt változóan felhős lesz az ég. Az ország délnyugati felén kisebb eső, zápor előfordulhat, egy-egy zivatar is lehet. Az északnyugati, északi szél élénkül, néhol erős lesz, majd estefelé mérséklődik a légáramlás. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?