Ezért fogyasszunk frissen őrölt kávét

A koffeintartalmú, illetve a koffeinmentes kávé fogyasztása is csökkentheti a krónikus májbetegség kialakulásának kockázatát egy friss tanulmány szerint.

Több tanulmány is igazolta már, hogy milyen egészséges tud lenni a kávéfogyasztás, leginkább a magas antioxidáns-tartalmának köszönhetően. Egy frissen publikált kutatás szerint a májunkra is jó hatással van ez a népszerű élénkítő - akár a koffeines, akár a koffeinmentes változatát fogyasztjuk.

A májbetegség korai jelei A máj az egyik legfontosabb szervünk, fő feladatai közé tartozik a szervezet méregtelenítése, az emésztés támogatása, és a májban találhatók a szervezet glükózraktárai is. Károsodása súlyos, életveszélyes következményekkel jár. Milyen tünetek esetén gyanakodhatunk májbetegségre? Kattintson a részletekért!

Jót tesz a májnak is

A BMC Public Health oldalán közzétett tanulmányban a Southampton és az Edinburgh Egyetem kutatói megállapították, hogy bármilyen kávét is fogyasztunk, azzal csökkentjük a krónikus májbetegség kialakulásának, illetve az a miatti halálozásnak a veszélyét. Legnagyobb arányban azoknál fejtette ki a pozitív hatását, akik napi 3-4 csészével is ittak.

A tanulmányban csaknem félmillió brit lakos egészségügyi adatait követték figyelemmel több mint tíz éven keresztül, főképp a különböző májbetegségek kialakulására fókuszálva. A vizsgálatba bevont összes résztvevő 78 százaléka (384 818) őrölt vagy instant kávét fogyasztott (koffeineset és koffeinmenteset egyaránt), míg 22 százalékuk (109 767) egyáltalán nem kávézott. A vizsgált időszak alatt 3600 krónikus májbetegséget diagnosztizáltak a csoportban, köztük 301 halálesetet. Ezenkívül 5439 esetben alakult ki zsírmáj , 184 esetben pedig májrák.

A kávé a májunkra is jó hatással van. Fotó: Getty Images
A kávé a májunkra is jó hatással van. Fotó: Getty Images

Az eredmények szerint azoknál, akik rendszeresen fogyasztottak kávét, 21 százalékkal alacsonyabb volt a krónikus májbetegség előfordulása, míg a zsírmáj előfordulása is 20 százalékkal kisebb arányban érintette őket. A krónikus májbetegség okozta halálozás kockázatát még nagyobb arányban, 49 százalékkal csökkentette a kávézás a tanulmány szerint.

A legjobb hatást azoknál érték el, akik frissen őrölt kávét fogyasztottak, így ugyanis nagyobb arányban marad meg az italban két jótékony hatású vegyület, a cafestol és a kahweol, amelyek igazoltan jó hatást fejtenek ki az egészségünkre. Még az instant kávét fogyasztók körében is ritkábban fordult elő krónikus májbetegség, mint azoknál, akik egyáltalán nem kávéztak.

A tanulmány szerzői szerint a kutatás ismét megerősítette, hogy a kávé fogyasztása jó hatással lehet a máj működésére. Hozzátették ugyanakkor: bár a vizsgálatba sok embert bevontak, az adatbázisban, amiből dolgoztak, legnagyobb arányban fehér bőrszínű, jobb szociális helyzetben lévő emberek egészségügyi adatait rögzítették. További vizsgálatokra lesz így szükség ahhoz, hogy a kávé hatásairól általános képet kaphassanak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!