Ezek a legjobb citromos sörök

A nyár slágere a NÉBIH figyelmét sem kerülte el: 15 hazai forgalomban kapható citromos söritalt vizsgált meg. Melyek végeztek az élmezőnyben?

A NÉBIH szakemberei az ország négy nagy sörgyárában vizsgálták nemcsak a késztermékeket, hanem a citromos söritalok gyártásához használt alapanyagokat, valamint a gyártáshoz felhasznált víz minőségét is – mindent rendben találtak. A szakemberek megvizsgálták a gyártmánylapnak való megfelelőséget, amely során nem volt kifogásolt termék.

A citromos sörital az üdítő és a sör különböző arányú keveréke. A fő összetevőkre (üdítő, sör) speciális, míg a késztermékekre, azaz a citromos söritalokra az általános előírások vonatkoznak.

Egy kellemesen behűtött sör sok ember számára ugyanúgy hozzátartozik a nyárhoz, mint a hőség vagy a vízpart. Eddig szinte csak az alkoholos italok veszélyeiről hallhattunk, pedig a sörnek jó néhány pozitív hatása is van az egészségünkre . A víz , a sörgyártás legnagyobb mennyiségben felhasznált alapanyaga, ezért fontos, hogy azt a gyártók rendszeresen ellenőrizzék. Ennek megfelelően minden gyárban rendszeresen vízmintákat vesznek és abból akkreditált laboratóriumi vizsgálatokat végeznek. A laboratóriumi eredmények alapján elmondható, hogy a vízminőség megfelelő a sörgyárakban.

A szakemberek a vizsgálatnál nemcsak a citromos söritalokból vettek mintát, hanem az alapanyagul szolgáló sörből, malátából, gyümölcs sűrítményből és kukoricadarából is. Az ital készítéséhez használt citrom - és almasűrítmény patulintartalma is a kimutathatósági határ alatt volt.

A tesztelők 15 hazai, valamint egy Ausztriában forgalmazott citromos söritalt kóstoltak, ezek közül egy-egy termék üveges és dobozos változatát is.

A citromos sör üdítő és sör keveréke

A kóstolás ezúttal is „vakon” történt. Az italok jellemzőit egy ötfokú skálán értékelték a kóstolók: a megjelenést, az illatot, az ízt, a gyümölcsös karaktert és az összbenyomást pontozták.

A kedveltségi vizsgálatokon laikusok és szakértők egyaránt képviseltették magukat: a Budapesti Corvinus Egyetem, a Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség (FÉBÉSZ), a NÉBIH, az FM szakemberei és átlagos fogyasztók is kóstoltak. A sörkóstolás egyik érdekessége, hogy – a borkóstolás szokásaival ellentétben le is kell nyelni a kortyot, mert a sörökre jellemző kesernyés íz a garat táján érvényesül.

A kedveltségi vizsgálat során a dobozos és az üveges kiszerelésű terméket is összehasonlították a tesztelők. Az italok jellemzőit egy ötfokú skálán értékelték a kóstolók: a megjelenést, az illatot, az ízt, a gyümölcsös karaktert és az összbenyomást pontozták.

A kedveltségi eredmények alapján ez a lista született:

  • 1. Gösser Natur Radler (dobozos)
  • 2. Borsodi Friss Citrom (dobozos)
  • 3. Gösser Natur Radler (üveges)
  • 4. Soproni Radler Citrom (üveges)
  • 5. Pécsi Radler Lemon (üveges)
  • 6. Soproni Radler Citrom (dobozos)
  • 7. Arany Ászok Citrom (dobozos)
  • 8. Karlskrone Radler (dobozos)
  • 8. Hofbräu Zitrone (dobozos)

Forrás: szupermenta.blog.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.