Ételek, melyek egészségesnek tűnnek

Mivel manapság mindenki egyre jobban próbál figyelni az egészséges táplálkozásra, a gyártók is egyre inkább ezzel igyekszenek hirdetni a termékeiket. Éppen ezért nem könnyű eldönteni, mi az, ami valóban egészséges, és mi az, ami csak annak látszik.

Gluténmentes ételek

Ha valakinek nincs kifejezetten egészségügyi okokból szüksége rá, hogy elhagyja a glutént a táplálkozásából, akkor felesleges gluténmentes ételeket vásárolnia. Sokan ugyanis azt hiszik, hogy ha kenyérből, tésztából, kekszekből, süteményekből a gluténmentes opciót választják, akkor fogyni fognak, pedig ez nem igaz. Kalóriatartalmuk ugyanis nem alacsonyabb a hagyományos termékekénél, hiszen a gabonafélék elhagyása miatt általában alacsonyabb tápértékű lisztek, például rizsliszt vagy tápiókaliszt kerül beléjük, illetve plusz cukor vagy zsiradék, hogy fokozzák az ízüket. A kalória tehát ugyanannyi bennük, áruk viszont jóval borsosabb.

Ezeket az "egészséges" ételeket tüntetnék el a konyhánkból a dietetikusok
A csipsz akkor sem lesz túl egészséges, ha otthon készül

Lúgos víz

A lúgos vizet forgalmazók azzal próbálják eladni termékeiket, hogy segítenek csökkenteni a szervezet elsavasodását, és javítják az anyagcserét. A valóság azonban az, hogy szervezetünk önállóan is képes fenntartani a vér egészséges pH-értékét , így valójában nincs túl sok értelme ilyesmire költeni. Nyugodtan fogyasszunk továbbra is ásványvizet, csapvizet.

Sütőben sült csipsz

Lehet, hogy mivel olaj nélkül sült, kevesebb benne a káros zsiradék, de a csipsz ettől függetlenül csipsz marad, tehát sok benne az üres kalória és a só is. A csipsz, akárhogyan készül, sosem lesz igazán egészséges étel - hizlal és felborítja a vércukorszint egyensúlyát. A sült zöldségek, az olajos magok, diófélék - persze mértékkel - mind sokkal egészségesebb választások.

Fehérjeszeletek

A fehérjebevitel emelése általában valóban jó ötlet, viszont nem a fehérjeszeletek fogyasztása erre a legjobb módszer. A legtöbben ugyanis rengeteg feldolgozott összetevő, például szójaprotein-izolátum és édesítőszerek vannak. Ha sikerül is olyat találnunk, amelynek valóban alacsony a cukortartalma, akkor is jó eséllyel van benne például valamilyen cukoralkohol , amely irritálhatja a gyomorot és inzulinszint-ingadozást okozhat. Ha pluszfehérjét szeretnénk, akkor együnk sovány húsokat, magokat, vagy készítsünk házilag fehérjeszeletet, amelynek minden összetevőjét pontosan ismerjük.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

stroke
Ennél a vércsoportnál magas a stroke veszélye – Már 60 éves kor előtt kialakulhat
vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
vércukorszint
Kiderült, melyik gyümölcs lehet a legjobb a vércukorszint stabilizálására
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +4 °C

A legtöbb helyen fokozatosan megnövekszik a felhőzet. Északnyugat felől újabb záporok érkeznek, néhol az ég is megdörrenhet. A nyugati, északnyugati szél megélénkül, erős, viharos lökések inkább csak záporok, zivatarok környezetében, illetve a magasabban fekvő helyeken fordulhatnak elő.Késő estére 1 és 9 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyire ismered az év hazai emlősét? – Teszteld a tudásod! A Vadonleső Program szakmai közössége 2026-ban a molnárgörényt választotta az év emlősének. Mennyit tudsz a magyar vidék e védett ragadozójáról? Tedd próbára ismereteidet kvízünkben!
kvíz
Milyen fajtájú macska Garfield? – Teszteld a tudásod gyerekkorunk kedvenc állati mesehőseiről! Meg tudnád mondani, hogy milyen macskafajtáról mintázták Garfieldot? Vagy hogy milyen állat Zazu az Oroszlánkirályból? Teszteld tudásod az állatmesék jól ismert szereplőiről kvízünkben!