Ételek, amiket kitiltottak az iskolákból

Körlevélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az iskolai büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről - közölte Rétvári Bence, a tárca parlamenti államtitkára. A dokumentum - amelyhez hatósági leírást is mellékeltek - az egyenként felsorolt termékek mellett tartalmazza az egészségtelen termékek árusításának jogkövetkezményeit is.

Az államtitkár kifejtette, az iskolai büféknek folyamatosan át kell állniuk arra, hogy egészséges ételeket áruljanak. A jogszabályokat mindenkinek be kell tartania, a túlcukrozott, mesterséges adalékanyagokkal ellátott, a gyerekek fejlődését, egészséges növekedését hátrányosan befolyásoló termékek nem árusíthatók.

chips
Száműzve a suliból...

Rétvári szerint senki nem szeretné sem Magyarországon, sem máshol, ha a gyermeke szokásos reggelije egy energiaital , a tízóraija pedig chips volna. Ha nem figyelnek oda, akkor ez könnyen megvalósulhat, ami jelentős kockázatokat hordoz. A felnőttek mintegy 30 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Mindez már gyermekkorban jelentkezik, hiszen minden ötödik kisfiú és negyedik kislány már hétévesen túlsúllyal küzd - jegyezte meg Rétvári Bence.

A mindennapos testnevelés, a dohányzás kitiltása minden zárt helyről, a minél egészségesebb ételek érdekében bevezetett menzareform is az egészségvédelmet szolgálja. További fontos lépés, hogy azok a termékek, amelyek a chipsadó hatálya alá esnek, nem árusíthatók az iskola büfékben, az iskolai étel- és italautomatákban.

A gyerekek értékes tápanyagokkal teli tízórait is fogyaszthatnak az unalmas parizeres szendvics helyett, és sokkal jobban fogják élvezni - állítják gasztrobloggerek. Ehhez csak az kell, hogy kiskorukban megismerkedjenek a natúr ízekkel. Részletek!

Az államtitkár úgy véli, hogy a jogszabályok betartatása hosszú folyamat, akárcsak a szemlélet megváltoztatása az egészséges étkezéssel összefüggésben. Fontosnak tartották, hogy a fentiek ne csak a jogszabályokban jelenjenek meg, hanem az intézményvezetők egy körlevélben részletes tájékoztatást is kapjanak. A következő hetekben a jegyzők is kapnak tájékoztató levelet, hogy ők is tisztában is legyenek azzal, mi engedhető meg és mi nem.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!