Ennyi tejet isznak a magyar gyerekek

A gyerekek ma már a közösségi médiából és az influencerektől is tájékozódnak a táplálkozásról, de még mindig a szülők véleménye a legfontosabb - derült ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) új felméréséből.

A 10-12 éves korosztály táplálkozási szokásainál a korábbi évekhez képest javulás látható. A válaszadó gyerekek 96 százaléka mindennap ebédel, 91 százalékuk pedig rendszeresen vacsorázik. A megkérdezettek válaszaiból azonban az is kiderült, hogy az uzsonnát hagyják ki a legtöbben. A fiatalok 98 százaléka, 96 százaléka és 95 százaléka jelölte be a gyümölcsöt, zöldséget és a vizet mint nélkülözhetetlen táplálékot. Arra a kérdésre, hogy miből kellene kevesebbet fogyasztaniuk, az édességet, a sós rágcsálnivalókat és a különböző pékárukat válaszolták.

A magyar gyerekek kalciumbevitele fele a szükségesnek
A magyar gyerekek kalciumbevitele fele a szükségesnek. Fotó: iStock

A megkérdezett gyerekek több mint háromnegyede, 79 százaléka tudta, hogy miért lényeges tejet és tejtermékeket fogyasztani. Többségüknek az is egyértelmű, hogy az ezekben a termékekben található kalcium erősíti a csontokat és a fogakat. A gyerekek 63 százaléka azzal is tisztában volt, hogy a kalcium felszívódását a D-vitamin segíti , habár válaszaikból látszik, hogy ugyan ismerik azt az ideális mennyiséget, amelyet tejből és tejtermékekből fogyasztaniuk kellene, mégis a megkérdezettek több mint fele hetente csupán egyetlen joghurtot eszik, abból is elsősorban a gyümölcs ízesítésűt.

Az iskolai büfék kínálata is nagyban hozzájárul az étkezés minőségéhez, hiszen a diákok előszeretettel vásárolnak a szünetekben maguknak élelmiszert. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a büfékben a gyerekek közel háromnegyede vásárol rendszeresen szendvicset, 47 százaléka pedig ásványvizet. A büfében vásárolt élelmiszerek esetében a gyerekek 50 százaléka az ételek ízét, 52 százalékuk pedig azt tartotta fontosnak, hogy az étel minél egészségesebb legyen.

Évről évre javul a helyzet

Milyen tünetek jelezhetnek kalciumhiány? Részletek itt.

A Danone Kft. megbízásából immár harmadik éve elvégzett kutatás a "Danone Focikupa a Gyermekekért" torna 10-12 éves résztvevői körében, több mint 800 fő megkérdezésével készült. Az adatokból kiderült, hogy a tanulók a tanárok és az edzők véleményét is nagyon fontosnak tartják, döntéseikben - családjuk mellett - az ő példamutatásuk meghatározó számukra. "Az eredmények láttán tisztán kirajzolódik, hogy a gyermekkori edukáció rendkívül jelentős, bizonyítja ezt az is, hogy évről évre javul az egészséges táplálkozással kapcsolatos kérdésekre adott helyes válaszok száma" - mutatott rá Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. "Ebben az életkorban nagyon fontos, hogy a megfelelő táplálkozási szokások kialakuljanak, például a megfelelő csúcscsonttömeg kialakulása szempontjából, ugyanakkor a magyar gyermekek kalciumbevitele még mindig csak a fele a szükségesnek" - fűzte hozzá a szakember.

"Az egészséges életmód kialakításának alapja a kiegyensúlyozott táplálkozás és a rendszeres mozgás. A Danone felelős vállalatként igyekszik kivenni részét az ismeretterjesztésből, hogy már a kiskamaszok is tisztában legyenek egészségük fontosságával, így segítve őket abban, hogy később maguk is egészséges felnőtté váljanak" - mondta Gyergyói-Szabó Anita, a Danone Magyarország Kft. külső kommunikációs menedzsere. "A tej és tejtermékekben lévő kalcium előnyeit a gyermekek 89 százaléka ismeri. A tudatos táplálkozással pedig nem csupán saját egészségüket, de a környezetet is óvják, védik. A Danone számára fontos, hogy már a gyermekek is nap mint nap tegyenek saját maguk és bolygónk védelméért" - tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.