Az energiaital túladagolása halálhoz vezethet

Erős hányingert és hányást, mellkasi fájdalmat, szapora pulzust, nyugtalanságot, álmatlanságot, esetenként pánikrohamot is okozhat a túlzott koffeinbevitel. A fiatalok körében népszerű energiaitalokban akár 4-5 csésze kávénak megfelelő koffein is lehet - hívja fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), valamint az Országos Élelmezés-és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI).

A hazai lakosság átlagos napi koffeinbevitele a szokásos forrásokból (kávé, tea, stb.) 120 mg körüli érték, míg a rendszeresen energiaitalt fogyasztók esetében ez akár a több száz mg-ot is elérheti. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet laboratóriumi vizsgálatai szerint a Magyarországon forgalomba lévő energiaitalok koffeintartalma 12-120 mg/100 ml között változik, ami megfelel 30-300 mg koffeinnek adagonként (250 ml).

Azonban a koffeinnel szemben nagyon hamar tolerancia alakul ki, ezért ugyanazon hatás eléréséhez egyre nagyobb mennyiség bevitele szükséges, ekkor azonban már jelentkezhetnek a mellékhatások. Ahogy a kávéfogyasztás összefüggésbe hozható a dohányzásra való rászokással, az energiaital az első lépést jelentheti az alkohol- és a drogokhoz való pszichés függőséghez. A koffeintartalmú ital fogyasztásához nem szokott egyének, vagy 18 év alatti gyermekek esetében a túladagolás akár halálhoz is vezethet.

A koffein dehidrációs hatását a fizikai aktivitás is fokozza, így az intenzív sportolás közben elfogyasztott energiaital hatására az erőteljes izzadás következtében olyan mértékű folyadékvesztés is felléphet, hogy ez akár hirtelen szívhalálhoz is vezethet.

A koffein, a taurin és a glukuronolakton nem szükségesek a szervezetnek, így az energiaitalok fogyasztását semmilyen táplálkozási cél nem indokolja. A fizikai és mentális teljesítőképesség fokozásának, különösen a gyermekek és fiatal felnőttek körében, népegészségügyi szempontból lényegesen támogathatóbb eszköze az egészséges életmód, melynek nem része az energiaital fogyasztása.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.