Csodát tesz a szervezettel az aranytej - Otthon is könnyen elkészítheted

Az indiai eredetű aranytejet széles körben fogyasztják különböző panaszok ellen. Mutatjuk, hogy készítheted el házilag is!

Indiában a hagyományos orvoslás évszázadok óta alkalmazza az aranytejet a legkülönfélébb megbetegedések kezelésére, napjainkban pedig a nyugati világban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez az ital. Aranysárga színét a kurkumának köszönheti, amellyel – egyéb fűszerek társaságában – tehéntejet vagy növényi italokat ízesítenek. A kurkuma jótékony hatásairól korábbi cikkünkben olvashatsz bővebben. Az aranytejről viszont érdemes elmondani, hogy – mint azt a Healthline írja – gazdag antioxidánsokban, illetve gyulladáscsökkentő hatással bír. Kisebb kutatások eredményei alapján egyaránt jótékonyan hathat az ízületekre és a csontokra, a memóriára és általában az agyműködésre, a szívre és a vérnyomásra, a vércukorszintre és az emésztésre.

aranytej pohárban, kurkuma
Aranytejet házilag is könnyen készíthetünk. Fotó: Getty Images

Nem mellesleg kulináris élvezetként is izgalmas lehetőségeket tartogat, éppen ezért időről időre érdemes lehet aranytejet fogyasztani.

Így készíthetsz aranytejet házilag

Jó hír, hogy az aranytej összetevőinek listáján nem szerepelnek nehezen elérhető elemek. Valójában csupa olyan hozzávalóból készül, amelyek a legtöbb háztartásban megtalálhatók. Az Arizonai Egyetem által közzétett recept szerint az alábbi alapanyagokat kell beszereznünk otthonra:

  • 250 milliliter tehéntej vagy növényi ital
  • 1 teáskanál őrölt kurkuma
  • fél teáskanál őrölt fahéj
  • negyed teáskanál reszelt gyömbér
  • egy csipet őrölt feketebors

Az elkészítéshez kezdd lassú tűzön felmelegíteni a tejet (vagy növényi italt) egy kisebb edényben, majd lassanként add hozzá a fűszereket. Ízlés szerint a felsoroltakon túl vaníliával is színesítheted a receptet. Hagyd nagyjából 10 percig a tűzön, de ügyelj rá, hogy ne forrjon fel. Ezután vedd le, keverd meg alaposan, és egy szűrőn keresztül öntsd át egy bögrébe, hogy a végeredmény biztosan csomómentes legyen. Keverés közben egy kevés juharszirupot is adhatsz hozzá, ha édesítenéd, díszítésnek pedig szórhatsz egy csipet fahéjat a már kitöltött aranytej tetejére. A legjobb frissen fogyasztani, de az esetleges maradékot is néhány napig biztonságosan tárolhatod hűtőben.

Érdemes hangsúlyozni, hogy az aranytejet nem szabad felforralni, túlmelegíteni, mert a magas hőmérséklet károsíthatja a kurkuma értékesít összetevőit. A Times of India összefoglalója aláhúzza továbbá a természetes édesítőszerek szerepét, amelyek hiányában az ital alapvetően földes íze túlzottan markáns lehet. Juharszirup hiányában remek alternatíva lehet a méz is. Ugyanígy nagyon lényeges, hogy ne hagyjunk ki egyetlen fűszert sem a receptből: a fahéj és a gyömbér mind az aromák, mind az egészségügyi hatások tekintetében legalább annyira fontos, mint a kurkuma.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten, délkeleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!