Amit soha ne tegyünk a tojással

A tojás természetes védőrétegét támadjuk meg, ha lemossuk. A védőréteg meggyengülése következtében a tojás héján lévő mikrorepedéseken keresztül a belsejébe juthatnak a kórokozók.

Aki a konyhában nagy hangsúlyt helyez a tisztaságra, általában arra törekszik, hogy megszabaduljon a baktériumoktól és a betegségeket okozó más kórokozóktól . Egyes esetekben azonban a túlzott tisztaság inkább káros, mint hasznos.

A tojások titkos jelölése Az étkezési tojásokat és csomagolásukat - uniós és hazai jogszabályok előírásai alapján - a termelés helyén vagy a csomagoló központban kötelező jelölni. Ám nem minden fogyasztó tudja "feloldani" a betű- és számhalmazt. Következzen a kisokos a jelölésekről, kattintson! Így van ez a tojással is. Aki például a tojást közvetlenül a bevásárlás után, tárolás előtt lemossa, az eltávolítja a héjon lévő természetes védőréteget. Ezzel azt kockáztatja, hogy a héj finom repedésein keresztül a kórokozók bejutnak a tojás belsejébe, és ott kezdhetnek szaporodni. Így esetleg éppen azt a szalmonellafertőzést segítik elő a "gondos" háztartást vezetők, amit elvileg a külső "tisztogatással" akarnak megelőzni - állítja egy bajor fogyasztóvédelmi non-profit szervezet, a Verbraucherzentrale Bayern.

Ha megmossuk a tojást, könnyebben bejuthatnak a kórokozók a belsejébe

Ha megmossuk a tojást, könnyebben bejuthatnak a kórokozók a belsejébe

Ennél sokkal fontosabb és hasznosabb a szalmonellafertőzés megelőzésére, hogy a tojásokat hét fokon vagy még hidegebb hőmérsékleten tároljuk a hűtőszekrényben. Mert ez tényleg segít a baktériumok, különösen a szalmonella elleni küzdelemben. A hét foknál magasabb hőmérséklet ugyanis kedvez a szalmonella terjedésének. A fogyasztóvédelmi szervezet kiemeli, hogy a tojás, illetve a tojás héja, semmilyen kontaktusba nem kerülhet más élelmiszerrel, ez szintén a fertőzések megelőzése miatt fontos.

Ha viszont egy tojás tényleg koszosnak, szennyezettnek tűnik már kívülről is, akkor inkább dobjuk ki - tanácsolják a szakértők, akik ugyanezt ajánlják akkor is, ha a héj megsérült. Ám ha a tojást nem is, a nyers tojással érintkező konyhai felületeket fontos lemosni. Így forró vízzel, mosogatószerrel tisztítsuk le alaposan a munkafelületeket a konyhában. Csak ezután lehetünk nyugodtak, hogy a fertőzéseket kikerültük. És természetesen a tojással való ügyködés után mossunk magunk is alaposan kezet.

A legyengült immunrendszerű emberek, kisgyerekek ügyeljenek arra, hogy csak kemény tojást egyenek, vagyis már megsütött, megfőtt tojást fogyasszanak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!