Almaecet: tényleg segíthet a fogyókúrázóknak?

Az almaecet évszázadok óta ott lapul a kamrák polcain – hol ételízesítőként, hol gyógymódként használták. Az utóbbi években azonban igazi egészségtrenddé vált: influenszerek, dietetikusok és orvosok egyaránt beszélnek róla. De tényleg ennyire hatásos?

Az almaecet nem új találmány: már az ókori Egyiptomban és Görögországban is használták sebtisztításra, emésztési panaszokra, sőt, sokáig fiatalító elixírként is számon tartották. A modern táplálkozástudomány azonban most kezdi igazán feltérképezni, mit is tud ez a savanykás folyadék, és mire használható. A WebMD cikke összefoglalta, milyen gyógyhatásokat tulajdoníthatunk neki.

Támogathatja az emésztést

Sokan egy pohár vízben hígított almaecettel kezdik a napot, mert úgy érzik, könnyíti az emésztést. Ennek tudományos alapja részben az, hogy az ecetsav serkentheti a gyomorsav-termelést, ami elősegíti az étel lebontását. A fermentáció során keletkező, élő baktériumkultúra pedig probiotikus hatású lehet.

almaecet, alma
Jó hatással lehet az egészségünkre az almaecet, de túlzásba sem szabad esni vele. Fotó: Getty Images

Zsírégetés és testsúlykontroll

Az almaecetet gyakran emlegetik természetes zsírégetőként. Egy japán kutatásban a résztvevők, akik napi 1-2 evőkanál almaecetet fogyasztottak, három hónap alatt átlagosan 1–2 kilogrammot fogytak – minden más változtatás nélkül. Bár ez nem látványos csoda, arra utal, hogy az ecetsav javíthatja a zsíranyagcserét és csökkentheti az étvágyat.

Antibakteriális és gyulladáscsökkentő tulajdonságok

Az ecet már Hippokratész idején is fertőtlenítő szerként szolgált. Ma is ismert, hogy az almaecet gátolhatja egyes baktériumok szaporodását, ezért gyakran használják természetes háztartási szerként is. A bőrre hígított formában felvive enyhítheti a pattanásokat, de óvatosan kell alkalmazni, mert maró hatású lehet.

Mennyi az ideális mennyiség – és mikor árt?

Tehát jó hatással lehet az egészségünkre az almaecet, de azért túlzásba sem szabad esni vele. A szakértők szerint napi 1–2 evőkanál hígított almaecet bőven elég – mindig vízben feloldva, mert a sav károsíthatja a fogzománcot és irritálhatja a gyomrot. Kerülendő a tömény fogyasztása és a „több jobb” elv, mert könnyen ellenkező hatást válthat ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!