A kövérség fertőz?

Washington, 2007. július 26. (MTI/AFP/Reuters/AP) - A mozgáshiány és a túlzott táplálkozás nem kizárólagos kiváltói az elhízásnak. Túlsúlyos emberek társaságában való gyakori tartózkodás szintén elhízást okozhat, legalábbis egy, az Egyesült Államokban megjelent tanulmány szerint.

Annak, akinek kövér barátja van, 57 százalékkal nagyobb az esélye az elhízásra, mint annak, akinek nincs túlsúlyos ember a környezetében - állapította meg a New England Journal of Medicine című szaklapban megjelent tanulmány.

James Fowler, a Harvard Egyetem és Nicholas Christakis, a Kaliforniai Egyetem tanára 1971 és 2003 között 12 067 barátot és családtagot figyelt meg, a 32 év alatt folyamatosan ellenőrizve a testsúlyukat. A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy egy személy elhízása egy hozzá közelálló személy súlynövekedésével járt együtt.

"A tapasztaltak megerősítik azt az elképzelést, hogy a kövérség nemcsak egyéni, hanem kollektív probléma is" - mondta Christakis.

A kutatók "elképzelhetőnek" tartják, hogy "vannak az agy evést szabályozó központjában olyan zónák, amelyek ösztönzést kapnak, ha az ember ugyanezt a tevékenységet másnál látja".

Ha egy fivér vagy nővér túlsúlyos lesz, a testvérénél 40 százalékkal nő az elhízás kockázata. Párok esetében, ha az egyik fél elhízik, párjának 37 százalékkal nő meg az elhízásra az esélye. Homoszexuális párok esetében az "együtthízás" kockázata még ennél is nagyobb.

A kutatók kimutatták, az is hatással van a környezetére, ha valaki egészségesen étkezik és testmozgást végez.

Az amerikai lakosság egyharmada túlsúlyos, és több mint 60 millió felnőtt amerikai elhízott.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!