A kávé ezért a májunk legjobb barátja

Jó hír a kávéimádóknak: egy friss kutatás szerint a rendszeres kávéfogyasztás csökkentheti a májbetegségek kialakulásának kockázatát.

A kávé egészségünkre gyakorolt jótékony hatásait eddig is ismertük , és szó esett már májvédő hatásáról is. Nemrég újabb kutatás készült a témában, ami szerint napi 3-4 csésze kávé hatékonyan segíthet csökkenteni a krónikus májbetegség kialakulásának kockázatát, illetve az ebből adódó elhalálozás rizikóját - írja a CNN . A tudósok szerint ráadásul az is mindegy, hogy koffeintartalmú vagy koffeinmentes kávét iszunk-e (sőt, még az instant kávénak is lehetnek előnyös hatásai a májunkra nézve) - inkább az ital magas antioxidánstartalmával kapcsolják össze a várható egészségügyi előnyöket, mint a koffeintartalommal.

A közel 495 ezer alany kávéivási szokásainak alapos vizsgálata után született tanulmány szerzői szerint a kávéfogyasztóknál 21 százalékkal alacsonyabb volt a krónikus májbetegség kialakulásának kockázata, és 20 százalékkal kisebb eséllyel lett zsírmájuk . A krónikus májbetegségből következő elhalálozás veszélye pedig 49 százalékkal alacsonyabb a rendszeresen kávézóknál a nem kávézókhoz képest.

A kávé jót tesz a májnak egy friss kutatás szerint.
A kávé jót tesz a májnak egy friss kutatás szerint. Fotó: Getty Images

Ijesztő adatok: 75 százalékkal több a májrákos eset

A májbetegségek kialakulásának kockázatát növelheti az elhízás, a diabétesz, az alkoholfogyasztás, a dohányzás, a hepatitis B és C, valamint a nem alkoholos zsírmáj is. Az American Liver Foundation szerint az elmúlt 20 évben több mint kétszeresére nőtt ez utóbbival küzdők száma.

Van, akinek árthat a kávé - részletek !

A májrákosok száma is ijesztő emelkedést mutat. Egy 2018-as tanulmány szerint 1990 és 2015 között 75 százalékkal nőtt az esetek száma. A májrák a 6. leggyakoribb ráktípus a világon, írja a CNN a World Cancer Research Fundra hivatkozva. A betegség túlélési esélyei igen csekélyek, mivel általában nincsenek korai tünetei, ezért a legtöbb esetben már előrehaladott állapotban diagnosztizálják (az esetek 83 százalékát a kevésbé fejlett afrikai és ázsiai országokban).

A szakemberek kiemelik tehát, hogy a rendszeres kávézás segíthet megóvni májunk egészségét. De arra is figyelmeztetnek, hogy jóból is megárt a sok: tartsunk mértéket a kávéfogyasztásban, valamint a hozzáadott cukorral és egyéb ízesítőkkel is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

A többnyire szakadozott frontális felhőzet tovább halad kelet, délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak a nyugati és északi tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet zömmel 13 és 18 fok között alakul, míg késő estére 3 és 12 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!