A hosszú élet fűszerei

Hagyma, csípős? - hangzik el a kérdés minden valamirevaló gyrososnál, pedig szinte felesleges, hiszen a magyar az szereti a csípőset. Egy olyan országban ahol a paprikának ilyen nagy kultúrája van, ez nem is meglepő.

Mégis akadnak olyanok, akik idegenkednek a csípős, fűszeres ételektől . Nos, akinek van ilyen ismerőse vagy családtagja, mostantól nyugodtan érvelhet a fűszerek mellett.

Ugyanis amellett, hogy finomabbá teszik az ételeket, a fűszerek az egészségünkre is pozitív hatással vannak, és akár a várható élettartamunkat is megnyújthatják. Tulajdonképpen a számtalan öreg mexikói, kínai és indiai elég jó bizonyítéknak tűnik.

Mit tegyünk, ha az erős ételtől forróságot érzünk és kiver minket a víz? A kérdés egyáltalán nem bagatell, a kutatók is behatóan foglalkoznak azzal, hogy a csípős ízt hogyan lehetne semlegesíteni. Kattintson! Azonban, mint nagyjából mindennel az életben, a fűszerekkel sem szabad túlzásba esni, mert akkor már kimondottan egészségkárosítóak lehetnek a hatásaik. Lássuk, milyen pozitív és milyen negatív tulajdonsággal bírnak!

Egy 2015-ös tanulmány szerint – amiben több mint félmillió kínai ember vett részt, és hét éven át tartott – azoknál, akik hetente hat alkalommal fogyasztottak csípős ételeket, 14 százalékkal csökkent a halál kockázata, míg, akik csak hetente kétszer, ott ez a szám 10 százalék volt.

A csípős paprikában található kapszaicin fájdalomcsillapító hatású

A csípős ételek másik nagy előnye, hogy szerepet játszhatnak a fogyásban . Ugyanis minden, ami csípős, az csökkenti az étvágyat és gyorsítja az anyagcserét, amire a bizonyíték, hogy azonnal kimelegszünk, ha valami erőset eszünk meg. Ráadásul a kapszaicin növeli a test kalóriaégetési képességét. Mivel a csípős ételeket általában lassabban fogyasztják az emberek, jobban érzik, mikor lettek tele, és ezáltal megakadályozza a túlevést.

A kapszaicinnek egyébként több áldásos hatása is van. Egyrészt fájdalomcsillapítónak is jó, továbbá gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatása is van.

Természetesen akadnak kevésébe pozitív tulajdonságai is. Először is a kapszaicin sajnos vérhígító, ami egyes esetekben hasznos lehet, de bizonyos gyógyszerek szedésekor már problémákat okozhat. Amíg csak kellemesen csípős valami, addig nincs nagy gond, de ha már úgy érezzük, lángra lobban a szánk, vigyázni kell. Ugyanis előfordulhat, hogy a csípős ételtől sérülnek az ízlelőbimbók, amik ugyan idővel regenerálódnak, de egy rosszul megválasztott előétel tönkretehet egy amúgy finom ebédet. Az égető érzéstől megszabadulhatunk, ha tejet iszunk.

A csípős ételeket előszeretettel fogyasztók körében egy idő után aranyérproblémák merülhetnek fel, mivel a kapszaicin nem bomlik le az emésztés során és ugyanolyan intenzitással távozik a testből, mint ahogy érkezett.

Forrás: Today

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Átmeneti szakadozások mellett többnyire erősen felhős, helyenként időszakosan borult lesz az ég, emellett párásság is előfordulhat néhol. Időszakos jelleggel előfordulhat kisebb eső, zápor - legkevésbé a középső országrészben. Az északnyugati, nyugati szél az Észak-Dunántúlon, a főváros tágabb környezetében és az Észak-Alföldön helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de az északkeleti tájakon néhol csak 4, 6 fok valószínű. Késő este 1 és 6 fok közötti értékekre lehet számítani. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!