500 forintot is fizethetünk egy gombóc fagyiért

Idén 20 százalékkal emelkedik a fagylalt ára. Így átlagosan 350-450 forintot, egyes nagyobb cukrászdákban viszont akár 500 forintot is kérhetnek egy gombóc fagyiért.

A legtöbb budapesti cukrászdában 350 forintért adnak egy gombóc fagylaltot, de akad olyan hely is, ahol kisebb gombócokat adnak, de drágábban, nagyjából 400-450 forintért. A kiemelt cukrászdákban és helyszíneken viszont akár az 500 forintot is elérheti a fagyi gombóconkénti áraszámolt be róla riportjában az ATV .

fagylalt, fagyi, Drágulás
Idén 20 százalékkal emelkedik a fagylalt ára. Fotó: Getty Images

A dráguló alapanyagok nyomják fel a fagyi árát

„Tejes fagylalt tejszín nélkül nem elképzelhető, és sajnos a tejszín és tejtermékek is másfélszeresére drágultak idén. Illetve nagyon sok gyümölcskészítmény, gyümölcspüré, fagyasztott gyümölcs érkezik külföldről, Franciaországból, Spanyolországból. Ott szintén van, hogy a duplája lett a tavalyi árhoz képest” – magyarázta Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke.

A szakember szerint azonban az alapanyagárak növekedése mellett a munka- és rezsiköltségek emelkedése is indokolja a drágulást. Nagy terhet jelent például a cukrászdáknak az is, hogy a jelenlegi szabályozás szerint 27 százalékos Áfát kell számolni a tölcséres fagylaltra – ez szintén hozzájárul a jelenlegi, 20 százalékkal magasabb fagyiárakhoz.

Az ATV által megkérdezett cukrászdák vezetői szerint egyébként a pisztáciás és a meggyes-mákos fagylalt igen nagy népszerűségnek örvend. Ám az örök kedvenceket is sokan keresik, sok fogy például a csokis, vaníliás, epres és málnás fagyiból is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Északkeleten is legfeljebb kevés helyen lehet gyenge zápor. Az északnyugati, nyugati szelet élén lökések kísérhetik. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!