Vaj helyett inkább sajtot egyen!

Kevésbé káros a sajt a koleszterinszint szempontjából, mint a zsírok más típusai - ismertették dán kutatók.

Kutatásuk azt mutatta, hogy a hathetes időszakokban naponta sajtot fogyasztó 50 alany LDL (rossz) koleszterin szintje alacsonyabb volt, mint amikor hasonló mennyiségű vajat ettek. A sajtfogyasztóknak ráadásul ugyanolyan volt az LDL koleszterin szintjük a kísérlet alatt, mint amikor normális étrenden éltek.

A kísérlet folyamán mindegyik alany irányított étrendet követett, amelyhez meghatározott mennyiségű sajtot, illetve vajat adtak. Hat hétig a megszabott mennyiségű sajtot, illetve vajat fogyasztották, majd 14 nap tisztító időszakot követően átváltottak a másik tejtermékre. Annak ellenére, hogy több zsírt fogyasztottak, a sajtevőkben nem mutatták ki az LDL vagy a teljes koleszterinszint növekedését, sőt, a sajtfogyasztáskor a HDL (jó) koleszterin szintje enyhe csökkenést mutatott ahhoz képest, amikor vajat ettek.

Julie Hjerpsted és munkatársai úgy vélik, több oka is lehet annak, hogy a sajt másképp hat az emberekre, mint a vaj. A sajtban nagy mennyiségű kalcium található, ami bizonyítottan növeli az emésztőtraktus által kiválasztott zsír mennyiségét. A másik lehetőség a sajtban lévő nagy mennyiségű fehérje és annak erjedési folyamata, ami befolyásolhatja a vajtól eltérő emésztését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.