Rizikótényező a lerakódó kalcium is!

Az Archives of Internal Medicine-ben megjelent tanulmány szerint az egyébként alacsony kockázatú csoportba sorolt nők 5 százalékának számottevő kalcium-lerakódás van a koszorúsereiben, ami fokozza a szív- és érrendszeri betegségek veszélyét.

A Framingham-vizsgálat alapján felállított pontrendszer a kor, koleszterinszint, vérnyomás, dohányzás és cukorbetegség alapján osztja alacsony, illetve magas kockázatú csoportokba a vizsgálat személyeket, aszerint, hogy mennyi az esélyük koszorúsér-betegségre az elkövetkezendő 10 évben. Nem veszi azonban figyelembe a koszorúserekben esetlegesen lerakódott kalciumot, amely azonban szintén rizikótényező lehet.

A 70 év alatti amerikai nők 95 százaléka az alacsony rizikójú csoportba tartozik, ám ez nem jelenti azt, hogy valóban mindannyian megnyugodhatnak, és nincs szükség terápiára. Legtöbbjük végül szívbetegségben fog meghalni, ami mutatja, hogy a Framingham-féle pontrendszer nem tökéletes - írja a MediPress.

Dr. Susan G. Lakoski a Winston-Salem-i Wake Forest Orvosi Egyetemről kollégái segítségével 3601 45 és 84 év közötti nőt vont be vizsgálatába a kutatás kezdetén 2000-ben. CT vizsgálat segítségével állapították meg a koszorúserekben látható kalcium-lerakódás mértékét. A magas pont itt a jelentős mennyiségű kalcium-felhalmozódást jelentette, mely ismert kardiovaszkuláris rizikótényező, ám a Framingham-féle értékelésből kimaradt. A kutatás elején felvették a részletes egészségügyi anamnézist, és elvégezték a szükséges méréseket és laboratóriumi teszteket is. Később minden résztvevő állapotáról telefoninterjú segítségével tájékozódtak 9-12 havonként.

A Framingham-pontrendszer alapján 90 százalékuk (2684) az alacsony kockázató csoportba tartozott. Egyharmaduknál (32 %) sikerült kimutatni kalciumot a koszorúserekben. Az utánkövetés 3,75 éve alatt 24 alacsony kockázatú nő (0,9 százalékos rizikó) esett át valamilyen szíveredetű problémán (szívroham, vagy fájdalom) és 32-en (1,3 százalékos rizikó) éltek át kardiovaszkuláris eseményt (szívroham, fájdalom, agyérkatasztrófa, vagy halál).

Összefoglalva megállapítható tehát, hogy a koszorúserekben jelenlévő kalcium független rizikótényező a szív- és érrendszeri betegségek szempontjából. A nagy mennyiségű kalcium jelenléte 8,6 százalékkal növeli a kardiovaszkuláris események kialakulásának veszélyét az alacsony kockázatú csoportban.

STOP

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +22 °C
Minimum: +14 °C

Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra