Második Csepp világnap

Ingyenes családi egészségnap: szűrés, program, nyeremény a Diabétesz Világnap kapcsán.

Az Erős Antónia által létrehozott Egy csepp figyelem Alapítvány immár második alkalommal rendezi meg az ingyenes családi egészségnapot, amelyre november 18-án 10:00-18:00 óra között várják az érdeklődőket. Délelőtt a mozgásé és a gyerekműsoroké lesz a főszerep: Béres Alexandra megmozgatja a résztvevőket, aztán Gryllus Vilmos varázsolja el a kisebbeket, majd Csonka András lép színpadra.

Délután jönnek a koncertek, nyereménysorsolások, előadások: kora délután lép fel a Kolompos együttes, és Szandi, aki óriási sikert aratott tavaly is, valamint több sorsoláson mobiltelefonokat, üzemanyagkártyákat, wellness hétvégét, ajándékokat nyerhet bárki, és ehhez még sorsjegyet sem kell venni. Aki belép a SYMÁ-ba, egy számozott karszalagot kap, és ezzel automatikusan részt vehet bármelyik sorsoláson, akár a fődíjén is.

Az előadásokon hasznos információkat tudhatnak meg az érdeklődők a cukorbetegségről, annak veszélyeiről, a magas koleszterin szint és vérnyomás szövődményeiről, és az egészséges életmód alapjairól. A rendezvény ideje alatt kiállítók termékeivel is megismerkedhetnek a vendégek, valamint ingyenes tanácsadást és számos térítésmentes szűrést vehetnek igénybe a különböző standokon.

Lesz vércukorszint-, vérnyomás-, koleszterinszint mérés, mobil EKG, lépésszámláló, testzsír-, szénmonoxid-, légzésfunkció mérés, testösszetétel-monitorozás. Az Egy csepp Világnap részben a Diabétesz Világnap tiszteletére jött létre, ezért -ahogyan 2006-ban, úgy idén is- kiemelt programja lesz a félórás "Séta a diabéteszért", amit világszerte megtartanak, és azok, akik csatlakoznak hozzá a SYMA központnál, ajándékokat is kapnak majd, valamint bemutatkozik a szintén nemzetközi "Changing Diabetes" program is.

Délután az ifjú sztár Lola, és a Groovehouse lép fel, valamint a Csillagszemű Néptáncegyüttes. A Barátok Közt sorozat sztárjaival is találkozhatnak a Világnapra kilátogatók a közönség találkozón, amelyen autogram osztás és nyereményjáték is lesz. A nap záró koncertjét a jótékonysági fellépéseiről is híres Fiesta együttes adja, majd az utolsó sorsoláson eldől, hogy ki viheti haza a fődíjat.

A nap házigazdái Barabás Éva és Kovács KOKÓ István, Détár Enikő és Rékasi Károly valamint Erős Antónia és Szellő István lesznek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +11 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra