Dolgunk végeztével

Az erőszak, a nemi aktus, a székelés mind-mind olyan ösztönkésztetések, melyek lerántják a szellem segítségével oly magasra jutott embert az állatfajok szintjére.

Megmutatják, hol a helye, illetve hol volt a helye egykor, és szembesítik olyan erőkkel, melynek öntudatra ébredése után sem tud ellenállni. Talán ezért fogadjuk el nehezebben és érezzük olykor idegennek létünknek ezen alsóbbrendű megnyilvánulásait. Szociálpszichológusok úgy tartják, hogy felvilágosult - sőt talán túl szabados - korunk utolsó nagy tabui az ürítéshez kapcsolódnak. Ma már a szexualitás sem számít annyira intim területnek, mint egyetlen olyan tevékenység, melynek végzéséhez minden körülmények közt elbújunk.

Ezért nem könnyű beszélni róla, és egészen addig nem is kell, míg minden megy magától. Ám ha gondokkal küzdünk e téren, keresnünk kell a megoldást, mert magától a legritkább esetben szűnik meg az egyik leggyakoribb anyagcseréhez kapcsolódó panaszforrás: a székrekedés.

Az elfogyasztott ételek nem szívódnak fel maradéktalanul, az emésztetlen alkotóelemek sűrűsödnek székletté. Normál esetben mindez körülbelül egy nap alatt megy végbe. Ám ha három, vagy annál kevesebb esetben megyünk vécére, a széklet kemény és a kiürítés nem sikerül teljesen, mindez pedig egy éven át legalább 12 héten át így történik, egyértelmű, hogy székrekedéssel küzdünk. Hazánkban minden ötödik ember problémája ez, többségük - hetven százalékuk - nő. Az idősebbeket erőteljesebben sújtja, mint a fiatalokat. Bár az egészségügy nem tartja betegségnek, igen sok kellemetlenséggel jár. Émelygés, hányinger, fejfájás, a has feszülése egyaránt tünet lehet, és gyakori, hogy a probléma aranyérbetegséggé fajul.

Bélrenyheségről beszélünk, ha a belek mozgása lelassul, ami az ingerszegény táplálkozásra, illetve az elhízásra vezethető vissza. Az is gondot okozhat, ha a székelési ingert újra és újra elnyomjuk, mert nem vagyunk mosdóközelben. Annak kevesebb ilyen panasza van, akit gyermekkorában mindig azonos időben biliztettek, lehetőleg olyan időpontban, mely felnőttkorban sem zavarja a napirendet (reggel vagy este). Az emésztési problémákért - mint megannyi másért - legfőképpen a helytelen táplálkozás a felelős. Ez még mindig meghatározó annak ellenére, hogy az egészséges életmód hívei egyre többen vannak. De a rendszertelen rostszegény táplálkozás, és az alacsony folyadékbevitel mellett a székelési inger elfojtása, az elhízás és a stressz is okolható. Utóbbi csoportba tartozik a megváltozott élethelyzet miatti aggódás, ami lehet egy munkahelyváltás, vagy nagyobb utazás. Ha csak átmeneti hatásról van szó, minden rendbe jöhet, ahogy visszaállnak az eredeti életkörülmények. Ritkábban komoly betegségek (a pajzsmirigy működési zavarai, daganat), depresszió vagy terhesség áll a háttérben. Érdekes módon nemcsak fájdalomcsillapítók, vízhajtók, allergiaellenes szerek, de a hashajtók túladagolása is szoruláshoz vezethet.

Természetes ellenszerként az orvosok a stressz csökkentését, a rendszeres mozgást és az alacsony zsírtartalmú ételek étrendbe építését javasolják. Gaálné Póda Bernadett A székrekedés diétás kezelése című könyvében naponta 15-30 gramm rost fogyasztását javasolja egyenletesen elosztva. Ehhez zöldségből, gyümölcsből, főzelékből 30-80 dkg-ot kell magunkhoz venni. Szintén áldásos hatású a búzakorpa, zabkorpa, amelyeket akár belefőzhetünk ételeinkbe, vagy savanyított tejtermékbe keverhetünk. A tejsav és a szénsav ingerfokozó hatása szintén jótékonyan befolyásolja a székletürítést. "Az étrend legyen folyadékban gazdag, ami napi két-három litert jelent ételek és italok formájában. Sok esetben már az is biztosítja a napi székletürítést, ha rendszeresen, a megszokottnál nagyobb mennyiségű folyadékot fogyasztunk" - írja. A székrekedés kezelésében nem mellékes a béltartalom bélfalra gyakorolt nyomása sem. Ezt serkenti a cukor nélkül megivott kamilla-, hársfa-, bodzatea vagy rostos gyümölcslé, melyet felkelés után vagy lefekvés előtt ajánlott fogyasztani. Hatásos lehet még a hideg tej, a joghurt vagy a kefir, akár gyümölcsökkel keverve, de sokan esküsznek a savanyú uborka vagy káposzta levére is. Ha a teázást választjuk, ne felejtsük el, hogy soha nem szabad teljesen kifőzni a növényt, csak forrázni. Hatása nyolc-tíz óra múlva jelentkezik, ezért este langyosan fogyasszuk, és csak addig, amíg a rendszeres ürítés kialakul.

A krumpli, a hús főzőfolyadékát felhasználhatjuk leves vagy főzelékkészítéskor, így nem vesznek el a kioldódott tápanyagok. Ne főzzük túl a zöldségeket sem, a gőzölés, párolás kíméletesebb eljárás. A sütés szintén javasolható, mert a pörzsanyagok gyorsabb mozgásra ingerlik a beleket.

Bizonyos betegcsoportok csak nagy óvatossággal, vagy egyáltalán nem szedhetnek hashajtót. Az időseknek, a gyerekeknek inkább az életmódjukon kell változtatni, terhes nők pedig egyáltalán nem élhetnek szennatartalmú hashajtó-val. Dr. Gyarmati Éva orvos szakértő szerint mindenki másnak javasolhatók az újonnan kifejlesztett cseppformátumú hashajtók, melyek közül azt érdemes választani, amely kettős hatással bír. Egyrészt mozgásra serkenti a vastagbél izomzatát, másrészt csökkenti a víz és az elektrolit visszaszívását a vastagbélből, ezáltal puhítja a székletet, és növeli mennyiségét. "Nagy előny, ha a szer kíméletes, a vastagbélben, nem pedig a gyomorban vagy a bélrendszer első szakaszán fejti ki hatását. Így nem terheli a szervezetet feleslegesen, és nem befolyásolja egyéb gyógyszerek felszívódását. A cseppformátum megkönnyíti az adagolást és gazdaságos is, hiszen két-három hétig elegendő" - mondta dr. Gyarmati Éva. XI.évf./2.sz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!