A túl sok ülés hatása

Emésztőrendszerünk egészsége fontos az immunrendszerünk és a közérzetünk szempontjából egyaránt, összességében tehát az egész testünkre hatással van. Éppen ezért nem árt tisztában lenni azzal, hogy melyek azok a dolgok, amelyek negatív hatással lehetnek a működésére.

Túlzott stressz

A stressz számos módon hat fizikailag is a szervezetünkre - hatására megnő például az adrenalin és a kortizol szintje. Ennek köszönhetően testünk az erőforrásait arra fordítja, hogy a szívünket és az izmainkat készenlétben tartsa, más funkciókhoz, például az emésztéshez pedig már nem marad belőle elég. Ezért van, hogy a gyakori stressz és a gyomorbántalmak sokszor kéz a kézben járnak.

Túl sok ülés

Az ülő életmód nagyon rosszat tesz az emésztőrendszer egészségének, így akik például irodában dolgoznak, fokozott figyelmet kell fordítaniuk a rendszeres testmozgásra. Ellenkező esetben az emésztés túlságosan lelassulhat, és gyakori székrekedés léphet fel.

Az ülő életmód lelassítja az anyagcserét
Az ülő életmód lelassítja az anyagcserét

Felesleges antibiotikumok

Csak a legszükségesebb esetben hagyjuk az orvosunknak, hogy antibiotikumot írjon fel, mivel ezek a szerek a kórokozók mellett a belekben élő jótékony baktériumokat is elpusztítják, felborítva ezzel a szervezet belső egyensúlyát . A probléma ellensúlyozása érdekében mindig szedjünk probiotikumot az antibiotikum mellé!

A különböző gyógykészítmények mellett hagyományos ételekből is hozzájuthatunk probiotikumokhoz! Részletek itt.

Lúgosító ételek hiánya

A lúgosító ételek segítenek megakadályozni a reflux és az emésztési gondok kialakulását, és általánosságban is igen jót tesznek az emésztőrendszer egészségének. E körbe tartoznak többek között a sötét színű leveles zöldek, a gyökérzöldségek és az almaecet is.

Folytonos evés

Bár sokan hirdetik a napi ötszöri kis étkezés előnyeit, sokaknál jobban működik a napi három, amely elegendő időt hagy az emésztőrendszernek a pihenésre. Néha egy kis böjtölés is jót tehet.

Túl kevés rost

A rostoknak az emésztőrendszer egészsége szempontjából létfontosságú szerepük van, mivel segítenek a normál bélmozgásban, illetve a belek ürítésében. Figyeljünk rá, hogy mindig elegendő rostot fogyasszunk, hozzá pedig megfelelő mennyiségű folyadékot !

Túl sok cukor

A cukor nem tesz jót az emésztőrendszernek, mivel támogatja a gyulladásos folyamatokat, ezek pedig a test szinte minden szervét károsítják. A cukor ráadásul a káros baktériumok szaporodását is támogatja a bélben.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!