A bélcsatornánk baktériumai alapján is csoportosíthatóak vagyunk

A bélcsatornájukban lévő baktériumok alapján az embereket három csoportba lehet sorolni - állapították meg az európai uniós támogatással működő elnevezésű kutatási konzorcium szakemberei. A projekt eredményeit a Nature tudományos magazin csütörtöki számában ismertették.

A vércsoportokhoz hasonlóan az egyéneket "enterotípusokba" sorolhatjuk, amelyek függetlenek földrajzi származásuktól, egészségüktől és életkoruktól. Az enterotípusok a bélcsatornában található baktériumok összességével jellemezhetők, valamint mindazon feladatokkal, amelyeket ezen baktériumok ellátnak.

A három enterotípus: a bakteroid, a prevotella és a ruminococcus. Nevüket minden esetben arról a baktériumtörzsről kapták, amely dominál az emésztőrendszerben. Minél hatékonyabban nyernek a baktériumok energiát az ételből, annál nagyobb az esélye az adott személynek az elhízásra - magyarázta Stanislav Dusko Ehrlich, a kutatás egyik résztvevője. Azt még nem tudják a szakemberek, hogy az egyén élete során átkerülhet-e az egyik enterotípusból a másikba.

A tanulmányban úgy találták, hogy a vitaminok előállításában is lényeges különbség van az egyes enterotípusok között. A bakteroid csoportba tartozó emberek hatékonyabban állítják elő a C, B2 és B5 vitaminokat, míg a prevotella csoportba sorolhatóknál a B1 vitamin és a folsav szintje volt magasabb.

Az enterotípusok létét és hatásait a továbbiakban figyelembe kell venni az ember biológiájában, ami hatással lesz az orvoslásra és a táplálkozásra - olvasható a kutatási konzorcium közleményében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra