A macskatartás kevésbé ismert előnye

A macskatartás csaknem harmadával csökkenti a szívroham kockázatát - jelentették be kutatók az Amerikai Stroke Szövetség nemzetközi konferenciáján New Yorkban. A kutatási eredmények vegyes reakciókat váltottak ki a kardiológus szakértőkből és az állatorvosokból.

Az eredményeket egy 10 éves kutatás alapján volták le, amit több mint 4 ezer amerikai bevonásával végeztek el a minneapolisi Minnesota Egyetem Stroke Intézetében. Az intézet igazgatója, dr. Adnan Qureshi, aki egyben a tanulmány vezető szerzője is, a US News & World Report című lapnak úgy nyilatkozott: "évek óta tudjuk, hogy a pszichikai stressz és a feszültség kapcsolatba hozható a szív- és érrendszeri eseményekkel , különösen a szívrohammal."

Dr. Qureshi szerint a kisállatok valószínűleg segítenek a stressz enyhítésében. A kutatók szerint vélhetően a kutyáknak is hasonló hatásuk van, de a kutatásban nem szerepelt elég kutyatulajdonos ahhoz, hogy ilyen következtetést le tudjanak vonni. Már korábbi vizsgálatok is rámutattak arra, hogy a kisállattartás jótékony hatással van a szívre.

Az állatoknak nyugtató hatásuk van.
Az állatoknak nyugtató hatásuk van. Fotó: GettyImages

Dr. Qureshi és munkatársai 4 435 amerikai személy adatait elemezték, akik 30 és 75 év közöttiek és a második Nemzeti Egészség- és Táplálkozási Felmérésben vettek részt, amelyet 1976 és 1980 között végeztek el. 2 435 fő tartott a vizsgálat idején vagy korábban macskát, míg a többi válaszadónak sosem volt macskája.

A bármely okból bekövetkező halálokokat vizsgálva - beleértve a stroke -ot és a szívet érintő eseményeket is - a kutatók azt figyelték meg a 10 éves nyomon követéses vizsgálat során, hogy a macskatartók körében 30 százalékkal alacsonyabb a szívroham miatt bekövetkező halálozás kockázata, mint azoknál, akik nem tartottak macskát. Dr. Qureshi elmondta, hogy számítottak ugyan valamiféle hatásra, mert az elméletük ezt valószínűsítette, de az összefüggés mértéke még a kutatókat is meglepte.

És a kutyák?

Kathie Cole-t viszont nem lepték meg ezek a kutatási eredmények, mert ő az, aki már 2005-ben bemutatott az Amerikai Szív Társaságnak egy kutatást, amelyben kimutatta, hogy a kutyával való kapcsolat javítja a szívelégtelenséggel élők szív- és tüdőfunkcióját. Cole klinikai nővér a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) Nővérképző Központjában. A US News & World Reportnak a következőt mondta: "gyanítom, hogy jól hat az egészségünkre bármilyen állat, amelyik pozitív módon, értelemmel viszonyul ez emberhez."

Említett egy másik olyan kutatást is, amely szerintaz állatoknak nyugtató hatásuk van. Sajnos ez az "olcsó" stresszoldó nem áll mindenki rendelkezésére, mert vannak olyan házak és idősotthonok, ahonnan a kisállatok ki vannak tiltva. Dr. Qureshi azt mondta, hogy felfedezésük utat nyit több olyan beavatkozási lehetőség előtt, amelyeket korábban még nem ismertünk, és amelyeket társadalmi méretekben is alkalmazhatunk. Ráadásul ennek a módszernek nincs kockázata, ellentétben a gyógyszerekkel és a műtéttel.

Mások viszont nem értenek egyet, mert ezek az eredmények nem bizonyítanak ok-okozati összefüggést, pusztán csak azt, hogy kapcsolat van a kisállattartás és a szívroham ritkább előfordulása között. Dr. Qureshi ezt elfogadja - ahogy az ABC Newsnak nyilatkozta. A kapcsolat alapulhat a macskatartók személyiségén és életmódján is, és nem pusztán azon a tényen, hogy macskájuk van. "Lehet, hogy a macskatartók nem kiemelkedően stresszes emberek, vagy egyszerűen olyan típusú emberek, nem különösebben idegesek vagy nem kerülnek nagyon stresszes helyzetekbe" - mondta a kutató. Dr. Qureshi és kollégái nem elemezték a macskatartók személyiségjegyeit, ezért lehet, hogy nem világítottak rá kellőképpen erre a vonatkozásra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.